NB I: Egerben az állandóság, Kispesten a győzelem a fontos

2012.11.10. 09:53
A labdarúgó NB I 14. fordulójában szombaton Eger–Budapest Honvéd találkozóra kerül sor. Simon Antal, az egriek vezetőedzője fontosabbnak tartja az állandóságot, mint sem a mindenáron való változtatásokat, míg a fővárosiakat irányító Marco Rossi dolgát sérülések és eltiltások nehezítik.

„Amennyiben hasonló módon futballozik a társaság, mint tette azt Újpesten 1–0-s hátrányt követően, annyi különbséggel, hogy ezúttal nemcsak a helyzetekig szeretnénk eljutni, hanem azok értékesítéséig is" – felelte Simon Antal, az Eger vezetőedzője az egrifc.hu-n arra a kérdésre, hogy miként szeretnék elrontani a fővárosiak kedvét. Simon Antal, az Eger vezetőedzője az egrifc.hu-n arra a kérdésre, hogy miként szeretnék elrontani a fővárosiak kedvét.

A szakember hozzátette, a legutóbbi öt fordulóban nyeretlen egriek ezen a héten próbálták behatóbban keresni az eredményesebb játékhoz vezető utat.

„Ilyen esetben a pszichés tényezők a döntők, ezért kis csoportokban beszélgetve, elemezve igyekeztünk okulni az elmúlt mérkőzések tapasztalataiból. Bízunk benne, hogy a görcsoldás sikerült. Szerencsére amiatt nem kell izgulnunk, hogy a háttér rendezetlen lenne. Nagyon fontos, hogy a klub főtámogatója, Jámbor János nyugodt körülményeket teremt és a játékosoknak továbbra is csak a labdarúgásra kell koncentrálniuk. Ez a mi helyzetükben rendkívüli jelentőséggel bír."

Simon kitért a mai, Honvéd elleni bajnoki mérkőzésre is, amelyet Budapesten, az Illovszky-stadionban rendeznek meg.

„Úgy vélem, az állandóságnak most fontosabbnak kell lennie, mint sem a mindenáron való változtatásnak. Apró kis módosítások persze előfordulhatnak, ami adódhat a mérkőzés közbeni történésekből is. A legfontosabbnak a stabilitást tartom. Mivel erre ellenfelünk is komoly hangsúlyt fektet, nagy taktikai csatát várok. Minden mérkőzésen nagy jelentőséggel bír, hogy melyik csapat szerzi az első gól, és ez érzésem szerint most is így lesz" – zárta szavait Simon Antal.

Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője komplikált összecsapásra számít.

„Komplikált mérkőzés elé nézünk – mondta Rossi a honvedfc.hu-n. – Nehezíti a dolgunkat, hogy vannak sérültjeink és eltiltottjaink, legfőképpen hátul vannak gondjaink. Ez nem kifogás, ettől függetlenül jó meccset kell játszanunk, amelyen a győzelemért lépünk pályára, ugyanúgy, mint az összes mérkőzésünkön."

A kispestieknél biztosan nem léphet pályára az eltiltott Drissa Diarra és Ivan Lovric, valamint a sérüléssel bajlódó Marshal Johnson és Souleymane Diaby.

Az Eger–Budapest Honvéd mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
6 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10