Tóth Bence: Nem volt durvább meccs az átlagnál

2012.11.28. 08:25
null
Parázs jelenetekkel volt tarkított a Lombard–Videoton meccs – az egyik ilyen esetnél Tóth Bence is belekerült a „sűrűjébe” <br />(Fotó: Török Attila)
Bravúros győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Pápa labdarúgócsapata. A sárga-feketék a bajnokesélyes Videotont győzték le forró hangulatú találkozón. A meccs azóta is témát ad, a fehérváriak a bírót kritizálják, hogy nem ítélt meg nekik két tizenegyest, s nem állította ki Tóth Bencét. A pápai középpályás most erről a kényes szituációról is beszélt.

 

– Visszanézte?
– Igen, és meglepődtem, milyen látványos volt az a szabálytalanság – mondta Tóth Bence. – A pályán nem érzékeltem, hogy a Videoton futballistája, Kovács István ekkorát esett. Egyértelműen a labdára koncentráltam, sajnos elvétettem az ütemet, így jogos volt a szabadrúgás.

– Ennyi?

– Azt gondolom, minden lényegeset elmondtam az esettel kapcsolatban. Szabálytalankodtam, ez sajnos hozzátartozik a futballhoz. Legutóbb én voltam a szenvedő fél, amikor összeütköztem Gosztonyi Andrással, a Diósgyőr játékosával, csillagokat láttam a fájdalomtól. Egyébként amikor visszanéztem a Videoton elleni meccset, egy közösségi portálon üzentem Kovács Istvánnak, elnézést kértem tőle. Szerencsére nem sérült meg, talán azért sem, mert látványosat repült, talán nagyobbat is, mint kellett volna…

ÍGY LÁTTÁK FEHÉRVÁRON
Sándor György: Nem vagyunk angyalok, de nem kezelnek partnerként a bírók

– Fehérváron nehezen térnek napirendre a történtek felett.
– Három hét múlva már nem is emlékeznek rá.

– Gondolja?
– Nem volt ez a meccs durvább az átlagnál.

– Jó, hogy ezt éppen ön mondja, akit leütöttek.
– Nem ütöttek le.

– Hiszen a földre került, Viníciust pedig kiállította a bíró. Gyanítom, nem azért, mert rövid versrészletet olvasott fel.
– Mondom, nem ütöttek le, csupán meglöktek. Igazából nem is emlékszem az egészre.

– És a vitatott tizenegyesekre sem emlékszik?
– Most soroljam el, bennünket hányszor sújtott téves bírói ítélet? Ez egy ilyen játék, egyszer a javadra ítélnek, másszor ellened döntenek, biztos vagyok benne, hogy ez hosszú távon kiegyenlíti egymást. Ami a konkrét eseteket illeti, Sándor György ellen talán szabálytalankodtak, azt befújhatta volna a bíró. Mondom, talán. A másik viszont nem volt szabálytalanság, igaz, láttam már ilyenért is büntetőt adni. De jó lenne, ha inkább a meccsről beszélnénk, arról, hogy rendkívül szervezett játékkal legyőztük a Videotont.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, TÓTH BENCE SZERINT MI A PÁPAI FORMAJAVULÁS OKA, KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04