„A szurkolóknak nagyon tetszett ez a Fradi”

2012.12.17. 12:16
A Ferencváros legendás játékosa és korábbi edzője, Nyilasi Tibor a Nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte a zöld-fehérek őszi teljesítményét. A szakember úgy véli, a csapat a jelenlegi stílusával hamar maga mellé állította a szurkolókat.



 

Nyilasi Tibor szerint a mostani Fradi megnyerte magának a drukkereket 
(Fotó: Török Attila, archív)
Nyilasi Tibor szerint a mostani Fradi megnyerte magának a drukkereket (Fotó: Török Attila, archív)

– Tetszett a Fradi?
– Nem az a lényeg, hogy nekem tetszett-e, hanem az, hogy tetszett-e a közönségnek – kezdte a Nemzeti Sport kérdésére elemzését az ezüstcipős Nyilasi Tibor, aki játékosként és edzőként is volt bajnok és kupagyőztes a Ferencvárossal. – Márpedig számomra egyértelmű, hogy a szurkolóknak nagyon tetszett ez a Fradi. Az a stílus, az az agresszív támadójáték, amely a csapatot jellemezte, gyorsan maga mellé állította a nézőket, erre a felfogásra azonnal ráhangolódnak a fradisták. Nemcsak ráhangolódnak, hanem meg is hálálják, jó példa erre az a mérkőzés, amelyet elvesztett a Fradi, a közönség mégis vastapssal jutalmazta. Ez olyan alap, amelyre építhet a klub a jövőben.

– Mit várhatnak a nézők a tavasztól?
– Napsütést... A dobogó nem elérhetetlen, igaz, van legalább nyolc csapat, amely bármire képes lehet.

– Mit hozott Ricardo Moniz a csapatnak?
– A megalkuvás nélküli támadójátékra való szándékot Détári Lajosnál is láttam, az világos, hogy a holland szakember kitűnő játékosokat vitt az öltözőbe, erősödött a társaság. Jól felismerte, hogy ebben a közegben nem lehet kivárásra játszani, jobb, ha a futballistái nekiugranak az ellenfélnek, bármelyikről is legyen szó.

– Ki volt az ősz embere?
– Számomra Böde Dániel. Eleinte nem jöttek a góljai, de a közönség akkor is bízott benne, türelmes volt vele, az első találata felszabadította, s amikor győztes gólt szerzett, és ünnepelte őt a stadion, megérezte, mit jelent Fradi-játékosnak lenni. Igazi őserő, feldönthetetlen emberhegy, aki a játékban is egyre felszabadultabb.

A FERENCVÁROS ŐSZÉT ÉRTÉKELŐ, KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik