Győr: Ha így folytatjuk, valóra válhat az álmunk - Völgyi

User UserUser User
2012.12.30. 09:41
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO védője, Völgyi Dániel a delmagyar.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, a listavezető játékosai a téli szabadságukat sem töltik tétlenül, ám ennek meglehet a gyümölcse.

„December negyedike óta nagyon gyorsan pörögtek a napok. Egyszer-kétszer voltam a barátaimnál Budapesten, de inkább itthon, Szegeden töltöttem az időt – mondta Völgyi, majd kitért arra is, a játékosok milyen utasításokat kaptak klubjuktól a téli pihenő idejére. – Az első két hétben semmit sem kellett csinálnunk, azóta két-három naponta húsz-harminc perces futásokat kell teljesíteni. Ezt egy speciális pulzusórával ellenőrzik, amely mutatja a lefutott percet, a futás kezdésének idejét, illetve a pulzusszámot is. Minimum 160-as pulzussal kell futni, de azért ez nem olyan megterhelő, mint ahogy elsőre tűnik. A lényeg, hogy ne a nulláról kezdjük majd az alapozást.”

A 25 esztendős védő szerint, ha csapatával ott folytatják, ahol ősszel abbahagyták, akkor jó eséllyel pályáznak a bajnoki címre.

„Nagyon nehéz tavasz elé nézünk, nem lesz egyszerű. Igaz, csak tizenhárom mérkőzés vár ránk, de ugyanúgy kell ezekhez is hozzáállni, mint ahogy az előző fél évben. Egységes a társaság, és ha így marad, megvalósulhat a klub és a játékosok álma. A csapatban akad, aki nyert már bajnoki címet, ilyen Pátkai Máté vagy Lipták Zoltán, nekem viszont csak második és harmadik helyek jutottak, ezért nekem is személyes álmom, hogy elsők legyünk. Nem szabad elszállnunk, a földön kell maradnunk” – fejtette ki Völgyi, majd hozzátette: egy Bajnokok Ligája-selejtező miatt szívesen lemondana a többhetes nyári vakációról.

Legfrissebb hírek

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49