MK: A legjobb formában lévő csapatot kaptuk - Ivancsics

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 08:50
Ahogy arról már beszámoltunk, kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását, és kiderült, hogy a Budapest Honvéd az NB I éllovasával, a Győri ETO-val találkozik a legjobb négy közé jutásért rendezendő párharcban. A kispestiek középpályása, Ivancsics Gellért szerint a legjobb formában lévő együttes jutott nekik ellenfélül.

„A legjobb formában lévő csapatot kaptuk a sorsoláskor. Jobban örültem volna, ha nem velük kerülünk össze – mondta Ivancsics a honvedfc.hu-nak. – Nagy feladat lenne túllépni a listavezetőn. A mostani papírforma alapján a zöld-fehéreket tarthatja a közvélemény az esélyesebbnek, de a kupa az más történet, mint a bajnokság, eleve két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Arról nem is beszélve, hogy nem most, hanem a téli felkészülés és az átigazolási időszak után kell játszanunk, addig pedig sok dolog történhet. Bizakodó vagyok, de tudjuk, hogy jól kell majd dolgoznunk a télen."

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
40 perce

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik