Seydi jogvitában áll a DVTK-val - az MLSZ előtt az ügy

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2012.12.11. 16:22
null
L'Imam Seydi a télen továbbállhat Diósgyőrből (Fotó: NS-archív)
Amióta a múlt héten beszámoltunk arról, hogy L'Imam Seydi távozna a DVTK-tól, több ellentmondásos hír jelent meg a csatárral kapcsolatban, ráadásul közben azt is megtudtuk, hogy a futballista jogvitában áll klubjával, az ügyet a Magyar Labdarúgó-szövetség is vizsgálja. 

A francia-szenegáli L'Imam Seydi 2011 nyarán szerződött Diósgyőrbe. Kezdetben úgy tűnt, hosszú távon meghatározó tagjává válhat a DVTK-nak, most azonban már az a kérdés, mikor fog távozni. A csatár az NB I-ben 39 meccsen tíz gólt szerzett, de ebben a szezonban már kevesebb lehetőséget kapott, az utolsó öt fordulóban egyáltalán nem játszott. Múlt hét szerdán pedig a labdarúgó ügyeit képviselő szlovák Sport Media Group részéről Norbert Belan nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak arról, hogy a játékos máshol képzeli el a folytatást.

A hlsz.hu adatbázisában ezt követően – egy ideig – már az szerepelt, hogy a csatárnak lejárt a szerződése a DVTK-nál. Azóta azonban megtudtuk, nyárig ugyan még van megállapodása a klubnál – ami ráadásul még egyéves opciót is tartalmaz –, de sorsa erősen kérdéses, már csak azért is, mert jogvitában áll klubjával.

Ez utóbbi értesülésünket a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jogi igazgatója, Borbély Zoltán is megerősítette.

„A játékos és a klub valóban szerződéses jogvitában áll egymással. Az ilyen ügyekben alapesetben a bíróság szokott dönteni. A konkrét ügyben mind a két fél korrekten jelezte az MLSZ felé a kialakult helyzetet, ezt követően a versenybizottság megvizsgálja, vannak-e versenyjogi vetületei a történetnek, van-e a szövetségnek teendője” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Borbély.

Úgy tudjuk, a vitás kérdés anyagi természetű, de a részletekről a felek eddig nem beszéltek. A DVTK-tól Dudás Hunor megkeresésünkre elmondta, amíg nem zárul le az ügy, addig nem kívánják kommentálni. A Sport Media Group részéről Norbert Belan annyit jegyzett meg, hogy az MLSZ állásfoglalására várnak.

„Addig nem szeretnénk reagálni az ügyben, amíg az MLSZ nem foglal állást. Úgy tudjuk, ez december tizenhetedikéig megtörténhet. Ugyanakkor, ha nem sikerül megfelelően lezárni a kérdést, akkor újabb fórumhoz, a nemzetközi szövetséghez is fordulhatunk. Azt gondolom, mi mindenben betartottuk a szerződést és a szabályokat, de eddig nem sikerült tisztázni a vitás kérdéseket a klubbal. A kialakult helyzetben mindkét fél számára a szerződés felbontása lenne a legjobb megoldás” – fogalmazott Norbert Belan.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik