Videoton: Tóth Balázs nem gondolta, hogy így szerepelnek

2012.12.25. 18:15
A Videoton labdarúgócsapata az ősszel bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ez pedig még a Székesfehérvárra egy évvel korábban visszaigazolt Tóth Balázst is meglepte.

„Boldogan és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe tavaly ősszel – nyilatkozta a klub honlapjának, a vidi.hu-nak Tóth Balázs. – Megmondom őszintén, arra azonban legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy alig egy évvel később, egy ilyen fantasztikus nemzetközi szereplésen leszünk túl a csapattal. Azt már amikor hazaérkeztem egyből láttam, hogy össze sem lehet hasonlítani a körülményeket azokkal a körülményekkel, amelyek a 2000-es évek első felében jellemezték a Vidit, amikor először itt futballoztam. Itt nem csak a Sóstói Stadionra és a felcsúti edzőközpontra gondolok, hanem az egész csapatra. Ez a mostani társaság tényleg megérett a nemzetközi porondra, és ezt bizonyítottuk is. A csapat sikerének az egyik titka az, hogy kiváló a hangulat az öltözőn belül. Annak ellenére, hogy sok nemzetiségű csapat vagyunk, nincsenek klikkek, és ez nagyon fontos. Van egy másik dolog is, ami legalább ugyanennyire fontos, ez pedig az, hogy a klub minden labdarúgója hihetetlen nagy győzni akarással rendelkezik, ez pedig valamilyen szinten a szakmai stáb érdeme is. Nagyon akartuk a sikert minden meccsen, ennek érdekében pedig fegyelmezetten játszottunk, a legapróbb taktikai utasításokat is maximálisan igyekeztünk betartani.”

Tapasztalt, több külföldi bajnokságot is megjárt játékosként a középpályás úgy látja, hogy „a Vidi minden téren európai csapattá nőtte ki magát”, és össze sem lehet hasonlítani a 8-10 évvel ezelőtti Videotonnal.
vidi.hu-nak Tóth Balázs. – Megmondom őszintén, arra azonban legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy alig egy évvel később, egy ilyen fantasztikus nemzetközi szereplésen leszünk túl a csapattal. Azt már amikor hazaérkeztem egyből láttam, hogy össze sem lehet hasonlítani a körülményeket azokkal a körülményekkel, amelyek a 2000-es évek első felében jellemezték a Vidit, amikor először itt futballoztam. Itt nem csak a Sóstói Stadionra és a felcsúti edzőközpontra gondolok, hanem az egész csapatra. Ez a mostani társaság tényleg megérett a nemzetközi porondra, és ezt bizonyítottuk is. A csapat sikerének az egyik titka az, hogy kiváló a hangulat az öltözőn belül. Annak ellenére, hogy sok nemzetiségű csapat vagyunk, nincsenek klikkek, és ez nagyon fontos. Van egy másik dolog is, ami legalább ugyanennyire fontos, ez pedig az, hogy a klub minden labdarúgója hihetetlen nagy győzni akarással rendelkezik, ez pedig valamilyen szinten a szakmai stáb érdeme is. Nagyon akartuk a sikert minden meccsen, ennek érdekében pedig fegyelmezetten játszottunk, a legapróbb taktikai utasításokat is maximálisan igyekeztünk betartani.”

Tapasztalt, több külföldi bajnokságot is megjárt játékosként a középpályás úgy látja, hogy „a Vidi minden téren európai csapattá nőtte ki magát”, és össze sem lehet hasonlítani a 8-10 évvel ezelőtti Videotonnal.

Legfrissebb hírek

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 21:20

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04
Ezek is érdekelhetik