DVSC: Behozható az ETO tízpontos előnye - Bódi

2013.01.11. 10:25
Bódi Ádám, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása a szünetben sem maradt foci nélkül, ugyanis részt vett egy debreceni teremtornán, bár ennek ellenére már várta, hogy elkezdődjön a felkészülés. A 22 éves futballista szerint behozható a rivális Győri ETO előnye.

„Annak ellenére, hogy részt vettem a Real Team Kupán, és így a téli szünetben is futballoztam egy kicsit, mégis jó, hogy elkezdődött a felkészülés, bár elég hosszú lesz a téli alapozás, messze van még a bajnoki rajt" – fogalmazott Bódi Ádám a dvsc.hu-nak.

„A Győrtől tíz pontra vagyunk, de egy jó felkészüléssel bármi megtörténhet a tavasz folyamán. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Mindenképpen jót tett nekünk, hogy az őszi utolsó bajnokin, a Kaposvár ellen megszereztük a három pontot. Kellett a siker, hiszen megviselt minket a rosszabb sorozat, nem voltunk hozzászokva. Azért dolgozunk, hogy a közeljövőben hasonló ne forduljon elő" – tette hozzá a 21 éves középpályás.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26