Felkészülés: a brazil próbajátékos is betalált a Fradi győztes meccsén

2013.01.12. 12:44
A Ferencváros labdarúgócsapata első téli felkészülési mérkőzésén, többek között a brazil próbajátékos, Júnior Fell találatának is köszönhetően 4–0-ra legyőzte az NB II Nyugati csoportjában szereplő Paks II-t.

Ma hazai pályán, a Népligetben a másodosztályú Paks II ellen játszotta első téli felkészülési mérkőzését a Ferencváros labdarúgócsapata, amelyben a korábbi híreknek megfelelően két próbajátékos is helyet kapott.

A brazil negyedik ligás Metropolitanótól érkező belső védő, Júnior Fell és az OFK Beogradtól jövő szélső, Milos Zseravica is a kezdőcsapatban kapott helyet, és előbbi az első félidő végén egy lecsorgó labdából gólt is szerzett.

A Ferencváros az egész első félidőben fölényben játszott, több helyzetet is kialakított, de ezek nagyobb része kimaradt, igaz, így is 2–0-s előnnyel vonulhattak szünetre a hazaiak. Előbb a korábbi paksi, Böde Dániel volt eredményes az ellenfél kapusától kapott ajándék labdából, majd következett a hosszabbítás percében a már említett Fell-találat.

A második félidő elején a szünetben csereként beálló Batik Bence fejesével már 3–0-ra vezetett a Ferencváros.

A 74. percben ismét Batik volt eredményes fejjel, mindkét esetben a szerb próbajátékos, Zseravica szabadrúgását követően talált be. A Ferencváros idei első mérkőzésén 4–0-ra győzött.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–PAKS II 4–0
Népliget.
FERENCVÁROS: Jova – Jovanovic, Besic, Fell, Bönig – Otten, Csukics – Zseravica, Böde, Somália – Perics. Csereként pályára léptek: Ranilovic, Alempijevics, Batik, Sváb, Busai, Beliczky, Gárdos, Hakola.
PAKS II: Csoknyai – Galambos, Berkó, Szalontai, Blatt – Cziráki, Szekszárdi, Czinger, Feil – Pintér N., Laták. Csereként pályára léptek: Horváth M., Kolarics, Kesztyűs, Lakatos G., Rab, Bagó, Kovács, Kvanduk, Steinbach.
G.: Böde (26.), Júnior Fell (45.), Batik (55., 74.)

 

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
13 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
Tegnap, 21:46

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:01

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:35

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:57