Kaposvár: Addo egyre közelebb, többen távozóban

2013.01.22. 20:21
A ghánai Aaron Dankwah „Addo" egyre közelebb a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczihoz, melynek vezetői már megegyeztek a középpályás svájci Lugano FC-vel is.

„A Lugano másfél évre kölcsönadná őt, és vele is megegyeztünk a szerződése feltételeiben. Még mindig az egészségi állapota a kérdéses. Addo most orvosi és rehabilitációs kezelésekre jár. Az fogja eldönteni a visszatérését, hogy számíthatunk-e rá. Ha rövid időn belül alkalmas lesz rá, akkor jönni fog" – nyilatkozta Illés János ügyvezető a rakoczifc.hu-nak.

Katona György Nyíregyházára igazolt, Vadas Zalán Sopronba, Fenyvesi Olivér pedig Kozármislenybe utazott próbajátékra. A kapus Horváth László jövője ugyancsak kérdéses még.

„Horváth Laci a tőle szerzett információim alapján jól érezte magát Kaposváron, ugyanakkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy olyan helyet találjon, ahol folyamatosan, első számú kapusként számítanak rá. Mi viszont, pontosan azért, mert saját nevelésű és helyi kötődésű, a fizetésének 65 százalékos emelésére tettünk ajánlatot, és még ma is meditált, hogy menjen vagy maradjon. Még nem tudjuk, hogy elmegy vagy nem megy el, mert erre az ajánlatra is azt mondta, hogy el akar menni, főleg szakmai okok miatt. Tény, hogy kapusposzton most elég erősek vagyunk, de ha lenne türelme, kitartása, szerintem az ő ideje is eljönne" – beszélt a faramuci helyzetről a kaposvári szakvezető.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Fenyves Olivér (Kozármisleny ?), Horváth László (?), Katona György (Nyíregyháza),Vadas Zalán (Sopron ?)
Kiszemeltek: Aaron Addo Dankwah (ghánai, FC Lugano – Svájc)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15