DVSC: Szakály sérülése már a múlté, várja a folytatást

2013.02.25. 21:39
Szakály Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása egy kisebb sérülés miatt kihagyott néhány edzést és a DVTK elleni felkészülési meccset, ám már egészséges és újra a társakkal dolgozik.

„A Videoton elleni Ligakupa-meccsen kaptam egy rúgást a lábamra, kellemetlen zúzódás volt, ezért kihagytam néhány edzést, és a Diósgyőr ellen sem tudtam pályára lépni, de már rendben vagyok, a csapattal folytatom a munkát – mondta a dvsc.hu-nak Szakály Péter, majd beszélt a felkészülésről is. – A mérkőzéseken kiderül majd, hogy rendben vagyunk-e. Szerintem becsületesen végigdolgoztuk az elmúlt közel két hónapot, jó edzéseken vehettünk részt. Úgy gondolom, semmi hátrányunk nem származott abból, hogy nem utaztunk el, az időjárás is kegyes volt hozzánk, két hete folyamatosan füvön tudunk edzeni, és itthon is meg tudtuk valósítani, amit korábban az edzőtáborban. Nagyon bízom magunkban, hogy sikerrel tudjuk venni az első akadályt, a Kecskemét elleni mérkőzést. Az edzőmeccsekből messzemenő következtetést nem szabad levonnunk, a bajnoki teljesen más, mint ahogy a Videoton elleni Ligakupa-meccs is az volt."Szakály Péter, majd beszélt a felkészülésről is. – A mérkőzéseken kiderül majd, hogy rendben vagyunk-e. Szerintem becsületesen végigdolgoztuk az elmúlt közel két hónapot, jó edzéseken vehettünk részt. Úgy gondolom, semmi hátrányunk nem származott abból, hogy nem utaztunk el, az időjárás is kegyes volt hozzánk, két hete folyamatosan füvön tudunk edzeni, és itthon is meg tudtuk valósítani, amit korábban az edzőtáborban. Nagyon bízom magunkban, hogy sikerrel tudjuk venni az első akadályt, a Kecskemét elleni mérkőzést. Az edzőmeccsekből messzemenő következtetést nem szabad levonnunk, a bajnoki teljesen más, mint ahogy a Videoton elleni Ligakupa-meccs is az volt."

A DVSC szombaton, az NB I 18. fordulójában a Kecskeméthez látogat.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
17 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28