FTC: David Mendes csak látogatóba jött, de több is lehet belőle

2013.02.22. 20:47
null
Mendes da Silva (jobbra) és Moniz még együtt ünnepelt a Salzburg bajnoki címe alkalmával (Fotó: Action Images, archív)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budapestre, a Ferencváros labdarúgócsapatához érkezett a 30 éves, korábbi holland válogatott futballista, David Mendes da Silva. A Nemzeti Sport Online utánajárt, mennyi esély van a Fradiba igazolásának. Úgy tudjuk, a játékos csak látogatóba érkezett korábbi csapattársához és edzőjéhez, ugyanakkor az FTC érthető módon szeretné meggyőzni róla, hogy a tavaszi szezont az Üllői úton töltse. A helyzetet nehezíti, hogy a labdarúgónak Oroszországból is vannak ajánlatai.

A Nemzeti Sport Online információja szerint Mendes da Silva csak látogatóba érkezett Budapestre, hogy találkozzon korábbi salzburgi csapattársával és edzőjével, Leonardóval és Ricardo Monizzal. A Fradi jelenlegi mesterének invitálására részt vett a zöld-fehérek mai edzésén, és az Üllői úton szeretnék, hogy a középpályásként és védőként is bevethető játékos a tavaszt töltse a magyar együttesnél.

A 30 éves labdarúgó azonban elsősorban nem ezért érkezett a fővárosba, ezt támasztja alá a twitter-oldalán közzétett válasza is, ahol egy szurkolói kérdésre tagadta, hogy újra együtt dolgozna Monizzal a közeljövőben.

A tervek szerint a hétvégén már Salzburg felé veszi az irányt, ugyanis a Red Bull vasárnapi Rapid Wien elleni osztrák bajnokiján búcsúztatják el hivatalosan a csapattól, majd visszautazna Hollandiába. Mint ismert, Mendes da Silva tagja volt a salzburgi bajnokcsapatnak, nyárig még szerződés kötötte volna a Red Bullhoz, de azt felbontotta, így most szabadon igazolható.

Mivel január 31. után szüntették meg a szerződését, így csak olyan országba kötelezheti el magát, ahol ezután zárult az átigazolási időszak. Ebből a szempontból jöhetne a képbe Magyarország is, az NSO információja szerint a háttérben zajlanak is egyeztetések, hogy nyárig igazoljon a Fradiba. A helyzetet azonban nehezíti, hogy vannak orosz ajánlatai is, amelyekkel anyagi szempontból aligha veheti fel a versenyt a Ferencváros. A kérdés, mennyit nyom a latba Moniz hívó szava, akinek már több játékost is sikerült az Üllői útra csábítania. Az nem vitás, hogy jelentős erősítést jelentene a zöld-fehéreknek...

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Stanley Aborah (belga, Mura – Szlovénia), Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília), Quenten Martinus (holland, Heerenveen, legutóbb Sparta Rotterdam – Hollandia), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria)
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönbe), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)
Kiszemeltek: David Mendes Da Silva (holland, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg)

 

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
5 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
15 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
18 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
22 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
22 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05