Haladás: Radót a konkrét ajánlatok ellenére nem engedik

2013.02.04. 17:57
Bár konkrét vételi ajánlat érkezett a Haladás labdarúgócsapatához Radó Andrásért, a tulajdonosok – legalábbis egyelőre – nem óhajtanak megválni a csapat egyik legértékesebb futballistájától. Kulcsár Kornélra és Kalász Milánra porcműtét vár, míg Nagy Zoltán a ZTE-hez igazolt – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.

Kulcsár Kornél és Kalász Milán nem utazott el a csapat soproni edzőtáborába, de ami még ennél is rosszabb hír a szombathelyiek számára, hogy mindkettőjükre porcműtét vár.

A több csapat által is megkörnyékezett Radó Andráshoz viszont nemcsak Artner Tamás vezetőedző, hanem a tulajdonosok is ragaszkodnak.

„Sajnos Kulcsár Kornélra és Kalász Milánra egyaránt porcműtét vár, mindketten Mohácsi doktornál jártak Székesfehérváron, aki mihamarabbi műtétet javasolt számukra – olvasható Tóth Miklós ügyvezető igazgató nyilatkozata a klubhonlapon. – Teljes felépülésük nagyjából hat-nyolc hetet vesz igénybe. Ami Radó Andrást illeti: akadt egy-két konkrét érdeklődés a játékos iránt, de a tulajdonosokkal és Artner Tamással abban maradtunk, Andrisnak és a klubnak is az a legjobb, ha a tavaszt még biztosan a Haladásban tölti. Itt ugyanis – és ez nem túlzás – rá épül a csapat, meghatározó játékosa a gárdának.”

Tóth Miklóstól elmondta, Nagy Zoltán ügyében megegyezett a Haladás a ZTE-vel, így a korábban a zöld-fehérek második csapatában futballozó védő a zalai megyeszékhelyen folytatja pályafutását.nem utazott el a csapat soproni edzőtáborába, de ami még ennél is rosszabb hír a szombathelyiek számára, hogy mindkettőjükre porcműtét vár.

A több csapat által is megkörnyékezett Radó Andráshoz viszont nemcsak Artner Tamás vezetőedző, hanem a tulajdonosok is ragaszkodnak.

„Sajnos Kulcsár Kornélra és Kalász Milánra egyaránt porcműtét vár, mindketten Mohácsi doktornál jártak Székesfehérváron, aki mihamarabbi műtétet javasolt számukra – olvasható Tóth Miklós ügyvezető igazgató nyilatkozata a klubhonlapon. – Teljes felépülésük nagyjából hat-nyolc hetet vesz igénybe. Ami Radó Andrást illeti: akadt egy-két konkrét érdeklődés a játékos iránt, de a tulajdonosokkal és Artner Tamással abban maradtunk, Andrisnak és a klubnak is az a legjobb, ha a tavaszt még biztosan a Haladásban tölti. Itt ugyanis – és ez nem túlzás – rá épül a csapat, meghatározó játékosa a gárdának.”

Tóth Miklóstól elmondta, Nagy Zoltán ügyében megegyezett a Haladás a ZTE-vel, így a korábban a zöld-fehérek második csapatában futballozó védő a zalai megyeszékhelyen folytatja pályafutását.

A Haladás soproni edzőtáborba utazó keretét itt találják!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: –
Távozik/távozhat: Korolovszky Gábor (Nyíregyháza?),Nagy Dániel (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Zoltán (Zalaegerszegi TE)
Kiszemeltek: Haraszti Zsolt (Videoton)

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56