Haladás: Simonnal hosszú távra tervezhetnek a klubnál

2013.02.22. 17:13
A Győri ETO labdarúgócsapatától kölcsönvett Simon András egyelőre a Haladás második együttesével készül, ám ha jó teljesítményt nyújt, tavasszal felkerülhet az NB I-es gárdához. A 22 éves támadóval hosszabb távra is tervezhet a szombathelyi klub, ha meggyőzi a vezetőket.

„András csütörtök este keresett meg, hogy Szombathelyen szeretné újra felépíteni magát, és hamar meg is egyeztünk vele – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának. – Ebben segítségére lesz a családja is, édesapja az Illés Akadémia szakmai igazgatója, míg ikertestvére a Haladásban futballozik. Simont hívták Siófokra és Egerbe is, de úgy érezte, itt tud igazán megújulni. Abban maradtunk, hogy tavasszal az NB II-es gárdánál edz és ott is játszik, de nyilván ha olyan teljesítményt nyújt, az első csapat kapuja is nyitva áll előtte, erről egyeztettünk Artner Tamással és Tóth Lászlóval. Artner Tamás figyelemmel kíséri a játékát, és – csakúgy, mint a többi fiatalt – bármikor odaveheti az első csapathoz. Hozzáteszem: András egyáltalán nem állt elő horribilis anyagi követelésekkel, a bére nem terheli meg jelentősen a pénztárcánkat. Reméljük, neki és nekünk is hasznos lesz ez a pár hónap, ebben az esetben pedig nyáron akár hosszabb távra is tervezhetünk vele.”Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának. – Ebben segítségére lesz a családja is, édesapja az Illés Akadémia szakmai igazgatója, míg ikertestvére a Haladásban futballozik. Simont hívták Siófokra és Egerbe is, de úgy érezte, itt tud igazán megújulni. Abban maradtunk, hogy tavasszal az NB II-es gárdánál edz és ott is játszik, de nyilván ha olyan teljesítményt nyújt, az első csapat kapuja is nyitva áll előtte, erről egyeztettünk Artner Tamással és Tóth Lászlóval. Artner Tamás figyelemmel kíséri a játékát, és – csakúgy, mint a többi fiatalt – bármikor odaveheti az első csapathoz. Hozzáteszem: András egyáltalán nem állt elő horribilis anyagi követelésekkel, a bére nem terheli meg jelentősen a pénztárcánkat. Reméljük, neki és nekünk is hasznos lesz ez a pár hónap, ebben az esetben pedig nyáron akár hosszabb távra is tervezhetünk vele.”

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00