Magyar Kupa: licenc- és fegyelmi vizsgálat a Vác ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.27. 13:18
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága a fegyelmi bizottság hatáskörébe rendelte a Dunakanyar-Vác ügyét; a csapat nem állt ki múlt szombaton a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésre.
Az MLSZ szerdán a honlapján jelezte, hogy a másodosztályú váciak „a Magyar Kupa szellemiségével össze nem egyeztethető módon” nem álltak ki az összecsapásra. Tekintettel a fegyelmi bizottságnak a fegyelmi szabályzatban foglalt ügymenetére, és arra, hogy az első mérkőzésen meg nem jelent Dunakanyar-Vác csapatának fellebbezésre is lehetősége lesz a döntést követően, az idő rövidsége miatt a szerdai (mai) visszavágó előtt jogerős fegyelmi döntés nem születhetett. Az MLSZ, a fegyelmi bizottság későbbi döntésétől függetlenül, az eredeti időpontra (18.00 óra) tűzte ki a mérkőzést. Ezen kívül a szövetség illetékes bizottsága rendkívüli licencvizsgálatot tart a másodosztályú klubnál.A Vác saját honlapján kedden tette közzé: levélben tájékoztatták a labdarúgókat arról, hogy fegyelmi következményei lesznek rájuk, illetve a klubra nézve is annak, ha ismételten nem lépnek pályára. Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig még a papírjaik sincsenek rendben. A váci csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között.A Videoton szintén kedden jelentette be: mindenképpen lesz meccs a Sóstói Stadionban. Ha a Vác ellen, akkor az 18.00 órakor kezdődik. Amennyiben a rivális nem áll ki, akkor az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémia FC-vel vív barátságos összecsapást várhatóan 18.45-ös kezdettel a fehérvári csapat.
Legfrissebb hírek

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
19 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
21 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05
Ezek is érdekelhetik