MK: ismét nem állt ki a Vác, játék nélkül ment tovább a Vidi

2013.02.27. 15:15
A Dunakanyar-Vác az első mérkőzéshez hasonlóan a fehérvári visszavágón sem állt ki a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, így a Videoton játék nélkül továbbjutott.

A játékvezető a szabályok szerint 18.30-ig várt (a mérkőzésnek hivatalosan 18 órakor kellett volna elkezdődnie), ezután vette jegyzőkönyvbe a találkozó elmaradását.

A Videoton az MK-meccs helyett felkészülési mérkőzést játszik a Puskás Akadémia FC-vel.

 

KORÁBBAN ÍRTUK

Sándor Tamás, a Vác technikai vezetője tájékoztatta a Videotont, hogy az NB II-es csapat nem indult el Székesfehérvárra. A váciaknak összesen nyolc egészséges játékosuk van, akiknek 14 órától Mózner János tart edzést.

Mint ismert, a Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonása is elmaradt, így a Videoton a Versenybizottság döntésétől függően játék nélkül juthat be az elődöntőbe.

„A fejlemények alapján a játékvezető valószínűsítheti, hogy adott esetben elmarad a mérkőzés, de véglegesen nem mondhatja ki. Kötelezően várnia kell 30 percet, és akkor írhatja le a jegyzőkönyvbe, hogy a mérkőzés elmarad, mert a vendégcsapat nem jelent meg - amennyiben így történik. Tehát minden olyan tényezőtől függetlenül ez a menetrend, ami egyébként már arra utal korábban, hogy nem lesz meccs. Ilyen lehet például, hogy a szabályok szerint a kezdés előtt minimum 35 perccel mindkét csapatnak le kell adnia az igazolásokat, és ez mégsem történik meg. Tehát ha például az egyik fél papírjai még 15 perccel a mérkőzés előtt sincsenek ott, akkor lehet arra következtetni, hogy nem valósul meg a találkozó, de biztosan nem lehet kijelenteni. A vendégcsapat késedelmes érkezésével kapcsolatos teendőkről a hatályos versenyszabályzat rendelkezik” – tájékoztatta a vidi.hu-t a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársa.

 

Egyébként meccset mégis rendeznek a Sóstói Stadionban szerdán, hiszen a fehérvári csapat a Puskás Akadémia FC-vel vív felkészülési mérkőzést.

A Magyar Kupában a DVSC és a Vasas már bejutott a legjobb négy közé, előbbi a Létavértest, utóbbi a Siófokot búcsúztatta. Az utolsó párharcban a Győri ETO egygólos előnyben fogadja a Budapest Honvédot.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
12 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Váratlan szöglet zavarta össze az egerszegi védelmet a kupadöntőn

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 08:38

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

Hajnal Tamás: Bántott minket, hogy az előző két döntőt nem tudtuk megnyerni

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 10:04

Gundel-Takács Bence: Jövő héten megpróbálunk ismét borsot törni a Ferencváros orra alá!

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 09:34
Ezek is érdekelhetik