MLSZ: 2012-ben 72 műfüves futballpályát adtak át itthon

MTI MTIMTI MTI
2013.02.19. 15:18
Az Országos Pályaépítési Program első évében, tavaly 72 modern, műfüves futballpálya készült el Magyarországon.


A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja kedden arról számolt be, hogy az építkezések májusban kezdődtek, és a december 31-ig eltelt időszakban 12 szabványos, 111x72 méteres nagyméretű, 49 20x40 méteres és 11 12x24 méteres pályát adtak át.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja kedden arról számolt be, hogy az építkezések májusban kezdődtek, és a december 31-ig eltelt időszakban 12 szabványos, 111x72 méteres nagyméretű, 49 20x40 méteres és 11 12x24 méteres pályát adtak át.

„A program továbbra is jelentős népszerűségnek örvend: a harmadik ütem keretében az önkormányzatok mellett ismételten pályázhattak sportszervezetek is, és a jelenlegi állás szerint hamarosan több mint ötven helyszínen kezdődhet meg az építkezés, március közepén pedig megjelenik a negyedik ütem pályázati felhívása” – olvasható a MLSZ összegzésében.

A program keretében az MLSZ a beruházások költségeinek 70 százalékát vállalja magára TAO-forrásból, míg az önkormányzatoknak, sportszervezeteknek csak a maradék 30 százalékot kell előteremteniük. Az önkormányzatoknak az önerőn túl garanciát kell vállalniuk az üzemeltetésre és a megfelelő használatra is.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56