Haladás: sérülés miatt egy hónapra kidőlt Simon Ádám

2013.03.04. 19:07
Simon Ádám, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás középpályása abajnokság 18. fordulójában, a Siófok elleni 2–1-re megnyert találkozó első félidejébenmegsérült. A mérkőzés utáni vizsgálatok után kiderült, hogy a huszonkét éves játékosrészleges combizomszakadást szenvedett, így minimum három-négy hetes kihagyás várrá.

„Tisztességgel végigcsináltam a felkészülést, jó formában is éreztem magam, ám sajnos
az utolsó héten kisebb combsérülést szenvedtem. Ennek ellenére mindenképpen játszani
szerettem volna a rajton, reméltem, hogy nem lesz semmi gond – hát lett” – nyilatkozta Simon
Ádám a csapat honlapjának, a haladas.hu-nak.

A fiatal játékos a Siófok elleni meccs első perceiben szenvedett sérülést, de az első játékrészt így is végigjátszotta, a második félidőben viszont már nem tudott pályára lépni.

„Nem tudom mikor sérültem rá a lábamra, de sok idő nem telt el a meccsből. Valószínűleg egy rossz mozdulat után váltam harcképtelenné. Ettől kezdve gyakorlatilag végigszenvedtem az
első félidőt. A szünetben aztán cserét is kellett kérnem. Az ultrahang harminc százalékos,
részleges combizomszakadást állapított meg. Emellett vérömleny is keletkezett a combomban,
amit egy tűvel szívtak le, mit mondjak, nem volt túlzottan felemelő érzés. Nagyjából három-
négy hét, mire ismét játszhatok, edzeni is csak körülbelül két hét múlva kezdhetek el. Bár
este még megyek orvoshoz, az biztos, hogy egy darabig pihennem kell, majd fizioterápiás
és lézerkezelést is kapok. Utólag mindig okos az ember, lehet, nem kellett volna játszanom,
de most már nem tudok mit csinálni, várom, hogy mihamarabb rendbe jöjjek” – zárta
nyilatkozatát a középpályás.

A Haladás a bajnokság következő fordulójában a negyedik helyezett Videotont fogadja, a két csapat közöttt öt hely és öt pont a különbség a táblázaton.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik