NB I: Elégedettek kell, hogy legyünk - Marco Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.07. 19:23
Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a DVSC-Teva elleni 2–2-t követően. A Lokit irányító Kondás Elemér bosszús a kispestieknek megadott tizenegyes miatt.

„Igen, elégedettek kell, hogy legyünk. Ezen a mérkőzésen inkább a jövővel kell foglalkoznunk, a mérkőzés végén már nagyon fiatal átlagéletkorú csapatunk volt. Volt öt akadémista játékosunk is a pályán. A Debrecennek erősebb és tapasztaltabb játékosai voltak, úgyhogy a jövőre nézve ez pozitív és örülünk az eredménynek" – mondta Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a találkozót közvetítő m1-nek.Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a találkozót közvetítő m1-nek.

„Az volt a fő probléma, hogy Coulibalynak túl sok helyet adtunk, a védelmünk nem reagált jól, főleg a jobb oldalon voltak problémáink, ezeket kihasználták. Harminc percig jól játszottunk, s remek döntetlent értünk el egy jó csapat ellen."

A DVSC-t irányító Kondás Elemér megkérdőjelezte a Honvédnak adott büntető jogosságát.

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, gólt kaptunk, de fordítottunk, s a második félidőben uraltuk a játékot. A Honvéd nem is lőtt kapura, a kapusunknak nem volt dolga, aztán kaptuk ezt a tizenegyest. Utána már lehetett volna itt is, ott is. Mindkét irányba adódott lehetőség. Fontos lett volna a három pont, majd megnézzük, hogy esett a tizenegyes. Győzelemre játszottunk még tíz emberrel is, de nem sikerült" – vélte Kondás.

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40