DVTK: „Ha előre akarunk lépni, erőnléti edzőre van szükség”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.03. 15:47
A labdarúgó NB I 26. fordulójának szombati játéknapján a már négy meccs óta nyeretlen DVTK az európai kupaindulást jelentő helyekért harcban lévő DVSC-Tevát fogadja. Kovac Zoltán, a diósgyőriek vezetőedzője a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, a játékosok azért kapják a fizetésüket, hogy minél többet hozzanak ki magukból, nem pedig azért, hogy mindenáron a kezdőcsapat tagjai legyenek.

„Az elmúlt héten az erőnlétet, a gyorsaságot, valamint a játékosok fürgeségét lehetett fejleszteni, bár a bajnokság vége felé haladva, ezeken már jelentősen nem lehet javítani. Az edzéseken a területek szűkítésén és a különféle pozíciós feladatokon dolgoztunk. Egyszerűnek néz ki, de tudni kell, hogy bonyolult dolgok ezek, amit csak gyakorlatokkal lehet javítani – kezdte a sajtótájékoztatót Kovac Zoltán, a DVTK vezetőedzője, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: – A Debrecen elleni meccsen megfelelő hozzáállásra van szükség, és arra, hogy lezárjuk a területeket, így az ellenfélre helyezhetjük a nyomást. Azt várom a fiúktól, hogy intelligensen játszanak, és sokat fussanak. Már korábban is elmondtam, hogy szükség lenne erőnléti szakemberre a csapat mellett. Ha európai szintű klubot akarunk csinálni a Diósgyőrből, akkor ezen a vonalon is előre kell lépnünk. A labdarúgóknak nem kell félni attól, ha esetleg az ellenfél erősebb, mint mi. Nekik csak arra kell figyelniük, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, hiszen ezért vannak fizetve, és nem azért, hogy mindig mindenki a kezdőcsapat tagja legyen. Mentális fegyelem nélkül nincs taktikai és technikai fegyelem. Ezen a területen az utóbbi napokban nagy előrelépést éreztem, de még rengeteg tennivalónk van, hogy eredményesek legyünk. A kezdő tizenegy összeállításánál számtalan paramétert kell figyelembe venni, de hogy jól döntöttem-e, az csak szombaton délután derül ki.”Kovac Zoltán, a DVTK vezetőedzője, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: – A Debrecen elleni meccsen megfelelő hozzáállásra van szükség, és arra, hogy lezárjuk a területeket, így az ellenfélre helyezhetjük a nyomást. Azt várom a fiúktól, hogy intelligensen játszanak, és sokat fussanak. Már korábban is elmondtam, hogy szükség lenne erőnléti szakemberre a csapat mellett. Ha európai szintű klubot akarunk csinálni a Diósgyőrből, akkor ezen a vonalon is előre kell lépnünk. A labdarúgóknak nem kell félni attól, ha esetleg az ellenfél erősebb, mint mi. Nekik csak arra kell figyelniük, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, hiszen ezért vannak fizetve, és nem azért, hogy mindig mindenki a kezdőcsapat tagja legyen. Mentális fegyelem nélkül nincs taktikai és technikai fegyelem. Ezen a területen az utóbbi napokban nagy előrelépést éreztem, de még rengeteg tennivalónk van, hogy eredményesek legyünk. A kezdő tizenegy összeállításánál számtalan paramétert kell figyelembe venni, de hogy jól döntöttem-e, az csak szombaton délután derül ki.”

A műtét után lábadozó Gosztonyi András és Mohamadou Abdouraman, a rehabilitációs edzéseket végző Csirszki Martin, a betegségéből gyógyuló Rakaczki Bence, valamint a térdsérüléssel bajlódó Tajti Norbert biztosan nem lép pályára a DVSC ellen, míg az MTK elleni találkozón kisebb sérülést szenvedett Elek Ákos játéka is kérdéses.

Az NB I 26. fordulójában rendezendő DVTK–DVSC-Teva mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53