Győri ETO: Strestíket öt hónapra eltiltotta az MLSZ

Vágólapra másolva!
2013.05.14. 18:48
null
Leonardót hordágyon kellett levinni Strestík brutális becsúszása után (Fotó: Czerkl Gábor)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, a bajnok Győri ETO cseh középpályását, a vasárnap a ferencvárosi Leonardónak súlyos sérülést okozó Marek Strestíket május 14-től öt hónapra eltiltja.

 

Mint ismert, a 26 esztendős Strestík a vasárnapi, Ferencváros ellen 1–0-ra megnyert bajnokin piros lapot érően, hátulról becsúszott Leonardónak, az FTC télen szerződtetett brazil labdarúgójának, akinek emiatt eltörött a szárkapocscsontja.

„Strestík a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen súlyos, ellenfele pályafutását is veszélyeztető sérülést okozott Leonardónak, a vendégek játékosának. Strestík hátulról történt becsúszása önmagában is rendkívül veszélyes volt, és nem is a labdára irányult, ezért döntött a fegyelmi bizottság a szokatlanul súlyos szankció mellett” – áll a hivatalos indoklásban.

Ricardo Moniz, a Fradi vezetőedzője nemrég elmondta, várhatóan 4-5 hónap kényszerpihenő vár a megsérült támadóra.

Leonardo egy közösségi portálon ironikusan megjegyezte: reméli, Strestík boldog attól, amit tett.

„A labda már messze volt, amikor a játékos rossz szándékkal rám csúszott, és lehet, hogy ezzel véget vetett a karrieremnek. Szomorú vagyok az eset miatt, de remélem, ő boldog attól, amit tett" – osztotta meg Instagramján Leonardo.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Fradi új szerződést kínál a játékosnak, azonban az eset után kétséges, hogy Leonardo él-e a lehetőséggel.

 

Legfrissebb hírek

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
3 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:28

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik