FTC: A szurkolóink mindig egy arcukat mutatták - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.30. 20:54
Ricardo Moniz, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros holland vezetőedzője szerint a csapatot inspirálta, hogy a szurkolók értékelik az elkezdett a munkát. A szakember önkritikus magukkal szemben, és tudja miben kell fejlődniük.

„Idén szurkolóink érdemlik meg a legnagyobb elismerést, hiszen akkor is ott voltak velünk, amikor rossz passzban volt a csapat. Ők – sajnos velünk ellentétben – mindig egy arcukat mutatták. Jól emlékszem az első mérkőzésemre, amelyen azonnal kettős érzésem volt, hiszen bár veszítettünk, rendkívül módon inspirálta az egész csapatot, hogy a közönség értékelte az elkezdett munkát. A szezon során volt néhány olyan meccsünk, amelyeken fontos pontokat veszítettünk, elsősorban a helyzetkihasználásunk miatt. A következő szezonban azonban ezen mindenképpen változtatni fogunk" – nyilatkozta Ricardo Moniz vezetőedző a fradi.hu-nak.Ricardo Moniz vezetőedző a fradi.hu-nak.

„Amit edzésről edzésre, egy hét alatt felépítünk, azt azért tesszük, hogy a drukkereinket szolgáljuk. A Ferencváros nem egyszerűen csak egy klub, itt soha nem lehet feladni. A Győr elleni mérkőzés borzasztó élmény volt, hiszen elveszítettük esélyünket az Európa Liga elérésére, emellett Leonardo is megsérült. Ezután azonban hatalmas erőfeszítéssel felálltunk, legyőztük az MTK-t, és a DVSC-t és győznünk kell a Kaposvár ellen is" – tetten hozzá a holland szakember.

NB I, 30. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 31., péntek
17.00 MVM Paks–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Solymosi Péter
19.00Ferencváros–Kaposvári Rákóczi (Tv: Duna Televízió)Szabó Zsolt
Június 1., szombat
14.00
Egri FC–Győri ETO FC (Tv: M1) Szőts Gergely
16.00
Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (Tv: Sport1) Fábián Mihály
16.00
MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2) Szilasi Szabolcs
18.30
Videoton FC–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Németh Ádám
Június 2., vasárnap
16.30
Siófok–Újpest FC (Tv: M1)
Farkas Ádám
16.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54