DVSC: a kassai és az ungvári csapattal is találkozik a Loki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 13:45
A DVSC-Teva labdarúgócsapat ma hivatalos honlapján tette közzé a nyári felkészülési programot.

Kedden megkezdi a felkészülést a 2013–2014-es szezonra a DVSC-Teva labdarúgócsapata. A délelőtti orvosi vizsgálatokat követően délután már edzést tart a szakmai stáb Pallagon. A héten a játékosok spiroergometriás tesztet is végeznek Budapesten, míg szombaton egymás közti játék szerepel a programban – adta hírül a dvsc.hu.

A Loki az első felkészülési mérkőzését június 29-én a Diósgyőr ellen játssza Debrecenben, majd ugyanezen a napon a keret másik fele az FK Uzshoroddal (Ungvár) csap össze. Egy héttel később a csapat Kassára utazik, ahol kétszer is megmérkőzik az MFK Kosicével.

Július 13-án rendezik a DVSC és a Győr között a Szuperkupa-döntőt. Akik ezen a találkozón nem lépnek pályára, másnap a Balmazújvárossal játszanak edzőmeccset. Július 20-ára is be van tervezve egy felkészülési találkozó, az ellenfelet még keresi a klub.

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
17 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
2026.02.05. 19:36

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik