FTC: 20 éves holland támadó iránt érdeklődnek - sajtóhír

2013.06.19. 16:15
null
A hollandok szerint a Fradi is érdeklődik Arsenio Valpoort iránt (Fotó: elfvoetbal.nl)
Holland lapértesülések szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros érdeklődik Arsenio Valpoort, a tavaszt a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő PEC Zwollénél töltő 20 éves támadó iránt.

A centerként, illetve jobb- és balszélsőként is bevethető holland futballista kölcsönben szerepelt a PEC Zwollénél a Heerenveentől a tavasszal, de utóbbi klubnál lejár a szerződése.

A holland U20-as válogatott Valpoort ebben az idényben 14 bajnokin lépett pályára Hollandiában, és két gólt szerzett.

Az elfvoetbal.nl információi szerint nemcsak a Ferencváros, hanem angol klubok is érdeklődnek a játékos iránt.

„Arsenio a karrierje elején áll, elsődlegesen Hollandiára összpontosítunk” – idézi a portál Chiel Dekkert, a játékos ügynökét.

Az elfvoetbal.nl hozzáteszi, a támadó a jövő héttől a másodosztályú Excelsiornál edz, és szeretne szerződést kapni a csapattól.

Emellett az is gyengíti a Ferencvárosba érkezésének esélyeit, hogy fiatal kora miatt vélhetően nevelési költséget kell fizetni utána, annak ellenére, hogy lejár a szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Máté János (Siófok, kölcsönből vissza?), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, ?), Máté János (?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Marko Ranilovic (szlovén,?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek: Kurucz Péter (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK), Maurice Trapp (német, Union Berlin – Németország), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
3 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00