KTE: Rafael Burgos elmondta, nem Kecskeméten folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 10:03
A klubidény végeztével Rafael Burgos, az NB I-ben 7. helyen végző KTE-Phoenix Mecano salvadori légiósa már hazája válogatottjával készül az Arany-kupára. Egy salvadori lapnak nyilatkozva elmondta, biztosan nem Kecskeméten folytatja pályafutását.

A Prensa Gráfica cikkében az olvasható, hogy Rafael Burgos – elmondása szerint – biztosan nem a Kecskemétben folytatja labdarúgó-pályafutását. A támadó azt is közölte, egyik lehetősége az, hogy visszatér a játékjogát birtokló osztrák Riedhez, de emellett tud többek között a bajnok Győri ETO érdeklődéséről, ebben az ügyben azonban még nem szolgálhat konkrétumokkal.Rafael Burgos – elmondása szerint – biztosan nem a Kecskemétben folytatja labdarúgó-pályafutását. A támadó azt is közölte, egyik lehetősége az, hogy visszatér a játékjogát birtokló osztrák Riedhez, de emellett tud többek között a bajnok Győri ETO érdeklődéséről, ebben az ügyben azonban még nem szolgálhat konkrétumokkal.

Burgos egyébiránt még nem csatlakozott a 28 tagú salvadori válogatott kerethez, külön engedéllyel ugyanis néhány napra meglátogathatja a családját.

A salvadori nemzeti csapat keretében nem csak Burgos képviseli az NB I-et, hisz, mint azt korábban megírtuk, az elmúlt idényben a Videotont erősítő Arturo Álvarez is meghívást kapott.

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
4 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik