Mezőkövesd: Véber György két évvel hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 19:01
null
A mezőkövesdi sikeredző az élvonalban is folytathatja (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően meghosszabbította szerződését a Mezőkövesd-Zsóry SE csapatát az NB I-be vezető Véber György.

 

A mezőkövesdi futballcsapat szakvezetője gyorsan megegyezett a vezetőkkel, majd bejelentették: két évre kötelezte el magát a klubhoz. A bennmaradás érdekében Véber hat-hét tapasztalt játékost szeretne igazolni, három-négy labdarúgó távozhat kölcsönbe vagy végleg – a vezetőedző 24-25 fős kerettel számol. A Mezőkövesd június 24-én kezdi meg felkészülését a 2013–14-es szezonra.

A Mezőkövesd hivatalos honlapja Tállai András klubelnököt is idézi, aki elmondta: minden tekintetben felkészülnek az élvonalbeli szereplésre, így nem jutnak az Eger sorsára. A világítás építése már elkezdődött, a klubház felújítása már folyik. A felújítások után a mezőkövesdi pályán 5000 szurkoló férhet el, az ülőhelyek száma 1200.

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Két portugál klub monitorozza az U19-es válogatott Vörös Barnát – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.07.18. 08:33

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07