NB I: Ennyit számíthat egy csatár - Garami József

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.01. 18:32
A labdarúgó NB I 30., azaz utolsó fordulójában a lendületes és kissé szerencsés MTK 3–1-re legyőzte odahaza a címvédő Debrecent, de a kék-fehérek így sem tudtak a harmadik helyen zárni, mert riválisuk, a Budapest Honvéd nem maradt pont nélkül Szombathelyen.

„Mi nyertünk, de a végjátékban ritkán szokott az összejönni, hogy mindkét eredmény jól alakul egy csapat számára – mondta a meccs lefújása után az összecsapást közvetítő SportM csatornának Garami József, az MTK vezetőedzője. – Ma is bebizonyosodott, hogy milyen sokat számít egy csatár, hiszen Csiki Norbert visszatérésével aktívabbak voltunk elöl, és ez hiányzott az utóbbi időben.”

„Az utolsó három-négy fordulóban számunkra mindig balszerencsésen alakultak az eredmények, ennek ellenére mégis szép évünk volt, a végére kialakult egy olyan csapat, amely szépen és jól játszott. A nyári változásokról még korai beszélni, remélem, hogy a csapat magja együtt marad. Gratulálok a játékosoknak a szezonbeli teljesítményükhöz, és köszönöm a szurkolóknak a támogatást!”

Kanta József, az MTK középpályása is elégedetten összegezte a szezont. „A csapat büszke lehet erre a teljesítményre, az évad elején szerintem senki nem számított erre. A hajrában sajnos két fontos meccset elrontottuk, ennek ellenére ismétlem, büszkék lehetünk az eredményre, le a kalappal a csapat előtt, hiszen minden tőlünk telhetőt megtettünk, és nálunk erősebb együttesekkel is felvettük a versenyt – mondta a csapatkapitány, akinek extra motivációt adott, hogy Egervári Sándor behívta a válogatottba. – Nem számítottam rá, így nagyon boldog voltam, amikor beszéltem a kapitánnyal, ez a mai meccsen is plusz töltetet adott, és az MTK sikerének is betudom, hiszen legutóbb kétezer-hétben szerepeltem a válogatottban.”

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője az elhibázott helyzeteket okolta a vereségért. „A szerencséért tenni kell, de mi ma nem éltünk a lehetőségeinkkel. A második félidőben is támadtunk, de az ellenfélnek bejöttek a dolgai, és a félidő közepétől rosszul játszottunk. Egy ilyen mérkőzésen jobban kell sáfárkodni a helyzetekkel, és be kell lőni a ziccereket. A mai meccsben benne lehet a koncentrációhiány is, és a balszerencse is sújtott minket, de a szezon végén elkeserít ez a vereség. Nem tetszett ez a mai találkozó, mert nem szabad ennyi lehetőséget adni az ellenfélnek.” Garami József, az MTK vezetőedzője. – Ma is bebizonyosodott, hogy milyen sokat számít egy csatár, hiszen Csiki Norbert visszatérésével aktívabbak voltunk elöl, és ez hiányzott az utóbbi időben.”

„Az utolsó három-négy fordulóban számunkra mindig balszerencsésen alakultak az eredmények, ennek ellenére mégis szép évünk volt, a végére kialakult egy olyan csapat, amely szépen és jól játszott. A nyári változásokról még korai beszélni, remélem, hogy a csapat magja együtt marad. Gratulálok a játékosoknak a szezonbeli teljesítményükhöz, és köszönöm a szurkolóknak a támogatást!”

Kanta József, az MTK középpályása is elégedetten összegezte a szezont. „A csapat büszke lehet erre a teljesítményre, az évad elején szerintem senki nem számított erre. A hajrában sajnos két fontos meccset elrontottuk, ennek ellenére ismétlem, büszkék lehetünk az eredményre, le a kalappal a csapat előtt, hiszen minden tőlünk telhetőt megtettünk, és nálunk erősebb együttesekkel is felvettük a versenyt – mondta a csapatkapitány, akinek extra motivációt adott, hogy Egervári Sándor behívta a válogatottba. – Nem számítottam rá, így nagyon boldog voltam, amikor beszéltem a kapitánnyal, ez a mai meccsen is plusz töltetet adott, és az MTK sikerének is betudom, hiszen legutóbb kétezer-hétben szerepeltem a válogatottban.”

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője az elhibázott helyzeteket okolta a vereségért. „A szerencséért tenni kell, de mi ma nem éltünk a lehetőségeinkkel. A második félidőben is támadtunk, de az ellenfélnek bejöttek a dolgai, és a félidő közepétől rosszul játszottunk. Egy ilyen mérkőzésen jobban kell sáfárkodni a helyzetekkel, és be kell lőni a ziccereket. A mai meccsben benne lehet a koncentrációhiány is, és a balszerencse is sújtott minket, de a szezon végén elkeserít ez a vereség. Nem tetszett ez a mai találkozó, mert nem szabad ennyi lehetőséget adni az ellenfélnek.”

 

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01