Felkészülés: a PAFC egy góllal legyőzte a Rubin II-t

2013.07.10. 07:17
A Puskás Akadémia FC kedden Bükön 1–0-ra legyőzte az orosz harmadosztályban szereplő Rubin Kazany II-t. A gólt a Nagy Zsolt kiugratása után 14 méterről kapuba találó Zsolnai Róbert szerezte.

„Jó ritmusban futballoztunk mind a két félidőben, a labdabirtoklást és a helyzetek számát tekintve is sikerült ellenfelünk fölé nőnünk. Örülök, hogy egyre több minden köszön vissza abból, amit gyakorolunk és amit szeretnénk majd a tétmeccseken is megmutatni, s az sem mellékes, hogy mindezt győztes mérkőzésen valósítottuk meg. Persze voltak hibák, azokat elemezzük, megbeszéljük a játékosokkal" – mondta a hat akadémistát is a csapatba tévő Benczés Miklós vezetőedző.

Az együttes az erőpróba után visszatért ausztriai edzőtáborába, és szerdán is pályára lép felkészülési találkozón.

Puskás Akadémia FC–Rubin Kazany II (orosz III.) 1–0
Bük
PAFC. 1. félidő:
Lubos – Margitics, Vaszicsku, Aposztolopulosz, Farkas N. – Polonkai, U. Nikolics, Szakály D. – Bertus, Gajdos, Baracskai. 2. félidő: Somodi – Vachtler, Papucsek, Tamás M., Nagy Zs. – Szelei, Fábio, Károly B . – Tóth L., Zsolnai, Molnár T.
G: Zsolnai
Forrás: pfla.hu

A PUSKÁS AKADÉMIA FELKÉSZÜLÉSE
Felkészülés kezdete: jún. 19.
Tervezett edzőtábor: július 8–13., Szentelek (Stegersbach, Ausztria)
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 3., Felcsút Puskás Akadémia–NK Osijek (Eszék; horvát) 2–0 (Gajdos Zs., Tepuric)
Július 6., Gyirmót
Gyirmót–Puskás Akadémia 1–0
Július 9., Bük
Puskás Akadémia–Rubin Kazany II (orosz III.) 1–0
Július 10., 19.00,
Óbér (Olbendorf, Ausztria)
SC Vinea Ritzing (Récény; osztrák III.)–Puskás Akadémia
Július 13., 11.00 Puskás Akadémia–Sageata Navodari (román)
Július 17. Puskás Akadémia–Kozármisleny
Július 22., 18.00, Sopron Puskás Akadémia–West Bromwich (angol)

 

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
16 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57