Felkészülés: megvan a hatodik, a Fradi fölényesen győzött

2013.07.21. 17:56
null
A Ferencváros ismét győztes meccsen lépett pályára<a href="http://www.fradi.hu" target="_blank"> (Fotó: fradi.hu)</a>
A labdarúgó NB I jövő heti rajtjára készülő Ferencváros 3–0-ra legyőzte a szerb második ligás FK Vozsdovacot a két csapat vasárnap délutáni felkészülési mérkőzésén Telkiben.

Az első negyedórában nagy gólhelyzet egyik fél előtt sem alakult ki, a szerbek részéről Obradovics, a Fradi oldaláról Jack Tuijp adott munkát a kapusnak távoli lövéssel – tudtuk meg a fradi.hu tudósításából. A ferencvárosiak birtokolták többet a labdát, és ennek a 40. percben meg is lett az eredménye: Vladan Csukics szinte az alapvonalról a jobb felső sarokba lőtt.

A második félidőben kezdetben távoli lövésekkel kísérletezett az FTC, de a szerb védők rendre blokkoltak. Egy óra elteltével aztán megszületett a második gól: Böde Dánielt szabálytalanul állították meg a tizenhatoson belül, és a tizenegyesből Józsi György ballal a jobb sarokba lőtt.

Nem sokkal később Böde passzát követően Julian Jenner célozhatta meg a szerb kaput, ám nem járt sikerrel. Nem hibázott azonban Arsenio Valpoort: a csereként beálló holland légiós Diallo sarokpasszából talált a hálóba.

A Fradinak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése; a mérlegbe hat győzelem (Szekszárd, Vasas, Radzsa Casablanca, Kozármisleny, Leeds, Vozsdovac) és egy döntetlen (Piast Gliwice) került.

„Elégedett vagyok a csapat teljesítményével – mondta Moniz a fradi.hu-nak. – A labdarúgók minden nap, a mérkőzéseken kívül is nagyon keményen edzenek, és ez meglátszik a játékukon. Jó ellenfelet sikerült legyőznünk, jó teszt volt a mai mérkőzés a bajnokság rajtja előtt. A fiatalokat, Diallót, Holmant és Valpoortot is be tudtuk vetni, mindannyian megoldották a feladatukat. Védők nélkül hoztuk le ezt a találkozót három nullra, ami külön kiemelendő. Magabiztosak vagyunk, így várjuk a bajnokság rajtját."

A zöld-fehérek jövő szombaton a Pécs otthonában kezdik meg szereplésüket az NB I 2013–2014-es szezonjában.


(A fradi.hu felvétele)

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–FK VOZSDOVAC (szerb, 2. o.) 3–0 (1–0)
Telki,
zárt kapuk mögött. V: Solymosi P.
FTC:
Jova (Kurucz, 46.) – Somália, Gyömbér, Hidvégi, Jovanovic (Busai, 78.) – Csukics, Józsi – Jenner, Böde (Holman, 75.), Ionescu (Valpoort, 55.) – Tuijp (Diallo, 66.)
G:
Csukics (40.), Józsi (60. – 11-esből), Valpoort (74.)

FERENCVÁROS
Felkészülés kezdete: június 24.
Edzőtábor: nincs hivatalos információ.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., Puskás-stadion Ferencváros–Szekszárd 4–1 (Csukics, Böde, Jenner, Busai)
Július 3., Puskás-stadion
Ferencváros–Vasas 4–1 (Böde 2, Somália, Halilagic)
Július 6., Telki
Ferencváros–Radzsa Casablanca (marokkói) 3–2 (Böde 2, Somália)
Július 10., TelkiFerencváros–Piast Gliwice (lengyel) 1–1 (Böde)
Július 13., Telki
Ferencváros–Kozármisleny 3–2 (Valpoort, Böde 2)
Július 16.,
Muraszombat (Szlovénia)
FerencvárosLeeds United (angol II.) 1–0 (Böde)
Július 21., 16.00, Telki
Ferencváros–FK Vozsdovac (szerb II.) 3–0 (Csukics, Józsi – 11-esből, Valpoort)
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
16 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
17 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
17 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
20 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
21 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
23 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52