Győri ETO: Lázok János mégsem lesz a bajnok játékosa

2013.07.11. 06:43
Biztossá vált, hogy Lázok János egyelőre mégsem lesz az NB I rajtjára címvédőként készülő Győri ETO labdarúgója. A középpályás csütörtökön újra Pakson jelentkezik játékra.

„Nem tudott megegyezni a két klub, így csütörtökön már az edzőtáborban lévő Paksnál jelentkezem edzésre – idézi Lázok Jánost a csütörtöki Nemzeti Sport. – Két hetet készültem a Győrrel, szerettem volna a bajnokcsapatnál folytatni pályafutásomat, de nem éltem bele magam az átigazolásba, hiszen tudtam, amíg nincs aláírt szerződés, bármi megtörténhet. A szerződésem még egy évig érvényes a Pakssal, de azt gondolom, ha a klub jól jár az eladásommal nincs kizárva, hogy még ezen a nyáron váltok. Szeretnék nagy célokért küzdeni, de akkor sincs probléma, ha maradnom kell, akkor Horváth Ferenc irányítása alatt próbálom meg a legtöbbet kihozni magamból."

Azt már korábban tudni lehetett, hogy Lázok Jánost a Győri ETO nem nevezi a Maccabi Tel- Aviv elleni BL-párharcra. A Paks színeiben a legutóbbi idényben kilenc gólig jutó 28 esztendős középpályás átigazolása ügyében hetek óta folytak a tárgyalások, ám első körben Dudás Ádám sérülése miatt hiúsult meg a játékoscsere, és a jelek szerint a későbbi egyeztetések sem vezettek eredményre.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:20

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28