KTE: a célok és a mezszponzor sem változott

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 09:29
A Kecskeméti TE-Phoenix Mecano szombaton lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését, Bekő Balázs fiatal együttese 2–0-ra győzte le a másodosztályú Békéscsabát. A mérkőzést követően családias hangulatú, már évek óta hagyománynak számító csapatbemutatón találkoztak a vezetők, edzők, játékosok és szurkolók, ahol Rózsa Pál, a KTE többségi tulajdonosa többek között a csapat mezszponzorával kötött új megállapodást jelentette be.

„Elismerésre méltó tény, hogy amióta csapatunk az első osztályban szerepel, minden évben sikerült mezszponzori szerződést kötni, ez egy bizalom a klub felé. Egy olyan vállalatot sikerült meggyőznünk, mely hosszú ideje támogatja Kecskemétet, sokaknak adnak munkát a városban” – idézi a klub hivatalos honlapja a tulajdonost, aki a 2013–2014-es szezonra is megfogalmazta a Kecskemét célkitűzéseit.

„Mögöttünk van egy olyan év, ami miatt szakmailag nem kell szégyenkeznünk, előkelő helyen végzett a csapat. Azon leszünk, hogy legalább ezt az eredményt el tudjuk érni. Ezelőtt három évvel elindítottunk egy csapatot, 2-3 éves szerződésekkel. Első évben kupát nyertünk, nemzetközi szereplés jött, ettől nem voltunk messze ezután sem. Most is hasonló módon szeretnénk építkezni.”

Legfrissebb hírek

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
2025.08.21. 08:43

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06
Ezek is érdekelhetik