KTE: nem a Honvéd ellen nézték ki a Cselik játékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.18. 12:51
Kettest osztályzatot kapott Borisz Bulajics, a Cselik Niksics játékosa a Bp. Honvéd elleni 0–9-es Európa-liga-kudarc során – a Kecskemét pedig szerződtette. Lapunkban amondóak voltunk, inkább küldjék haza, mert borítékolhatóan van nála tehetségesebb magyar fiatal – mi értelme volt ennek az átigazolásnak?

„Hadd kezdjem azzal, hogy nem a kupamérkőzésen néztük ki magunknak a játékost! – magyarázta Rózsa Pál, a kecskemétiek tulajdonosa. – Borisz Bulajics hetekkel, sőt már egy hónappal ezelőtt a látókörünkbe került, akkor döntöttünk a szerződtetéséről, amikor kiderült, szükségünk van egy játékosra a védekező középpályás posztján. Még egyszer mondom, nem a Honvéd-pályán szemeltük ki magunknak. Szakmai szempontok szóltak az átigazolása mellett, elvégre ne feledjük, a montenegrói ezüstérmes csapatban játszott. És még egy adalék – s ezt senki sem írta meg –: Borisz Bulajics a kispesti összecsapáson kilencvenkét százalékos hatékonysággal passzolt."

A kérdés már csak az, hány labdát szerzett.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08