Újpest: a belga védő kölcsönbe a Sint-Truidené - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 18:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy Naim Aarab kölcsönbe a belga másodosztályú Sint-Truidenhez került.
Sajtóhírek alapján már korábban beszámoltunk róla, hogy a 25 éves belga középhátvéd megegyezett a Sint-Truidennel, most a lila-fehér klub is megerősítette ezt.

A megállapodás alapján Aarab az idény végéig a belga csapatot erősíti majd.

Az Újpesten mellőzötté vált Aarab az utóbbi hetekben próbajátékon szerepelt a Sint-Truidennél. A sok sérült miatt megtizedelt STVV szombaton már pályára lép a belga második liga nyitányán, a Visét fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Hisham Abdallah Said (kenyai, Újpest FC B). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, kölcsönbe), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (FC Tatabánya – próbajáték), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (FC Ajka – kölcsönbe), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC-Győr), Magos Mátyás (?), Nagy János (SZTK – kölcsönbe), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (Kecskeméti TE – próbajáték), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Debreceni András (Bp. Honvéd), Kevin Kis (belga, szabadon igazolható – próbajáték), Simon Ligot (belga, Standard Liege – próbajáték), Szekeres Adrián (Videoton), Vass Ádám (CFR Cluj – Románia)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
2026.02.06. 12:44

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik