DVTK: a Videoton mellőzött csatára érkezhet - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.28. 10:11
null
Nem elképzelhetetlen, hogy Milan Perics a jövőben a DVTK mezében riogatja az ellenfelek kapusait (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A boon.hu értesülései szerint a DVTK labdarúgócsapata akár már szerdán bejelentheti a Videoton parkolópályára tett támadója, Milan Perics szerződtetését, Kovács Zoltán sportigazgató ellenben tagadta a regionális portál információit.

 

Mint ismert, Rudolf Gergely és L'Imam Seydi megfelelő ajánlat esetén távozhat a DVTK-tól, amely a nyári átigazolási időszak szeptember 2-i zárásáig igyekszik pótolni a száműzött futballistákat.

A boon.hu regionális portál úgy tudja, hogy a diósgyőri klub első számú kiszemeltje Milan Perics, aki a legutóbbi idényt a Ferencvárosnál töltötte kölcsönben, majd visszatért a Videotonhoz, ahol azonban nem számítanak rá, csak a második csapattal edz, így a székesfehérvári klubvezetők nem gördítenének akadályt a távozása elé.

Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója ugyanakkor tagadta a boon.hu értesüléseit:

„Perics szerepelt a listánkon, de letettünk a megszerzéséről” – nyilatkozta az nb1.hu-nak az elöljáró, aki Rudolf és Seydi sorsáról is beszélt.

„Nincs új fejlemény. Mindketten itt edzenek, de külön a csapattól. Mutatkozott irántuk érdeklődés, de tárgyalásig egyikük esetében jutottunk el, azaz még nem tudjuk, mi lesz velük.”

Az átigazolási időszak hétfőn zárul, kérdés, van-e B-terve a Diósgyőrnek, ha Seydire és Rudolfra addig nem talál vevőt a vezetőség.

„Természetesen előfordulhat, van erre az esetre is tervünk, ám remélem, az csak terv marad, mert találunk megoldást” – így Kovács Zoltán.

Ahogy arról már beszámoltunk, a miskolci együttes kedden a középhátvéd Debreceni András szerződtetését jelentette be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília), Barczi Dávid (Újpest FC), Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Debreceni András (Bp. Honvéd), Gelei Vince (Csákvár), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza),Nenad Rajics (szerb, FK Leotar Trebinje – Bosznia-Hercegovina), Thiago dos Santos (brazil, legutóbb Bahia – Brazília, kölcsönbe), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán). Amatőr szerződést kapott: Bodnár Richárd (Soroksár)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), Bogáti Péter (Siófok FC), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Francisco Gallardo (spanyol, Puskás Akadémia), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Nagy Tamás (Lombard Pápa), Ivan Rados (horvát, ?), Ribánszki László (szlovákiai, Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Rudolf Gergely (?), L'Imam Seydi (francia, ?), Tajti Norbert (Siófok FC)
Kiszemeltek: Milan Perics (Videoton)
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00