DVTK: Két csatár érkezik, már szombaton játszhatnak - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 13:27
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője elmondta: a szombat 21 órakor kezdődő Újpest elleni bajnoki mérkőzésig két új csatár is érkezhet Diósgyőrbe.

„Mindkét játékos úton van, az egyik még a vízumát intézi, a másik megérkezésére van több esély, vagyis arra, hogy a keretbe kerüljön. De mindkét játékos abba a kategóriába tartozik, hogy akár már szombaton is gólt rúghatnak. Ha ideérnek, a kezdőcsapat tagjai ugyan nem lesznek, de a kispadon helyet kapva tudok velük számolni” – idézi Szivicset a boon.hu.Szivicset a boon.hu.

A DVTK vezetőedzője a kedden igazolt Debreceni Andrásról is beszélt, akinek a szerződtetéséhez már csak az orvosi vizsgálatok eredményeire van szükség.

„Debreceni András megszerzése a befektetés kategóriájába tartozik, most volt alkalom rá, hogy idehozzuk, és megkötöttük az üzletet, mert kár lett volna ezt kihagyni. Kétségtelen, hogy jelen pillanatban nincs olyan állapotban, hogy azonnal számolni lehetne vele, de reményeink szerint ez hamarosan megváltozik, és erősítheti majd a védelmet. Az ő érkezte több opciót ad, növekszik a variációs lehetőségek száma, és ez jó. Csütörtök délelőtt orvosi vizsgálaton vett részt, és ezek után gondolom, nem lesz akadálya annak, hogy aláírja a szerződését” – mondta Szivics.

 

Legfrissebb hírek

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
11 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Babos Bence: Bevallom, érzem magamon a nyomást

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 06:30

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Lukács Dániel duplájával fordított a Puskás Akadémia a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 18:24

Ha az ETO szombaton nem nyer Nyíregyházán, a Loki legyőzésével már vasárnap őszi első lehet az FTC

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 09:18
Ezek is érdekelhetik