Női labdarúgás: hat éven belül cél egy világverseny; új szponzor

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 08:00
A női labdarúgás felzárkóztatását tűzte ki célul a sportág hazai szövetsége (MLSZ), a program részeként névadó szponzora lett a női NB I-nek, amely ezentúl a Jet-Sol Liga nevet viseli.

Vági Márton főtitkár a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az MLSZ elnöksége januárban döntött arról, hogy programot indít a szakág fejlesztése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy nemzetközi szinten már jóval előrébb tart a sportág, hiszen a női olimpiai döntőt 90 ezren tekintették meg Londonban.

„Két éven belül húszezerre kívánjuk növelni a regisztrált női játékosok számát, hat éven belül felnőtt vagy utánpótlásszinten szeretnénk kijutni legalább egy világverseny döntőjére" – fogalmazta meg a konkrét célokat a sportvezető a női labdarúgás nézettségének és ismertségének növelése mellett. Hozzátette, mivel a női labdarúgók általában 13-14 évesen hagyták abba a játékot, ezért a férfi élvonalbeli kluboknak kötelezővé tették, hogy egy U15-ös női csapatot is működtetniük kell. Megjegyezte: vannak már sikerek, hiszen az MTK női csapata a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott.

Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke arról beszélt, hogy le kell bontani a női labdarúgásról kialakult sztereotípiákat. Véleménye szerint a magyar labdarúgásnak is előnyére válik, ha több nő játszik, mert a focibarát anyukák jobban elengedik futballozni gyermekeiket, visszatérnek a lelátóra a családok, amelyek számára így közös élmény lesz a labdarúgó-mérkőzések látogatása.

Johancsik Tibor, a Jet-Sol vezérigazgatója elárulta, hogy személyesen Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől kaptak felkérést, sportbarát cégként pedig szívesen vállalták a 20 millió forintos támogatással járó névadó szponzori szerepet.

A sajtótájékoztatót követően a férfi-női egyenjogúság jegyében a Ferencváros, az MTK és az Újpest kétfős vegyes csapatai villámtornát játszottak, amelyen férfi részről Böde Dániel, Kanta József és Simon Krisztián vett részt, míg a gyengébbik nemet Szabó Viktória (FTC), Palkovics Nóra (MTK) és Olasz Laura (UTE) képviselte. A tornát a Böde vezette zöld-fehérek nyerték meg.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
12 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik