NS: Puhl és a bírók; Gerendás a hülyeségről - csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 23:30
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Czvitkovics Péternek fogalma sincs, miért rakta ki a keretből Kondás Elemér; a középpályás a DVSC Strömsgodset elleni El-párharca után került körön kívülre, s bár egyszer megkérdezte, mi a probléma, nem tudta meg. Interjú a Lencse Lászlóval együtt a Puskás Akadémiánál kikötő „Cicóval" a csütörtöki Nemzeti Sportban!

És még:

• „Muszáj?" Kovács Zoltánnak, a DVTK sportigazgatójának elege van a vitákból

Berki Krisztián, London bajnoka premierre készül…

• Ki mit tud, avagy megkérdeztünk néhány külföldi újságírót, mennyire naprakészek a magyar futballról

• „Ha megkértek volna, hogy a világ leghülyébb szabályait gyűjtsem össze (…), ezek mind köztük lettek volna" – idény előtti interjú Gerendás Györggyel, a pólóbajnok Eger edzőjével

Arany László, a DVSC és az FTC korábbi volt válogatott játékosa a két csapat hétvégi rangadójáról, Varga Roland, a Videoton ellen készülő bajnok Győr támadója pedig a bajról nyilatkozott lapunknak

• Másfél hete még jobb lett volna… Pars Krisztián a világ idei legjobbjával győzött Szlovákiában

Puhl Sándor szerint bevált, hogy gólbíró is segíti a munkájukat, de…

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
15 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik