FTC: öt hónapos munka előzte meg Mateos szerződtetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.03. 13:15
A Ferencváros hivatalos honlapján osztott meg újabb részleteket David Mateos szerződtetésével kapcsolatban, amelyet öt hónapos kemény munka előzött meg.

A Fradi 2013 március elején kezdett tárgyalásokat a Kovacsport Agencyvel, amely a Valenciával, a Levantéval és a Real Madriddal is kapcsolatban áll. Az együttműködési megállapodást június közepén írták alá a felek, ekkor már ott szerepelt a lehetséges erősítések között Mateos neve.

Orosz Pál, a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója júliusban utazott Madridba, hogy tárgyaljon a játékos megszerzésének feltételeiről. Mateos számára elsőre tetszettek a felvázolt tervek, azonban úgy tűnt, az új vezetőedző, Carlo Ancelotti számítana rá.

Az FTC az átigazolási időszak hajrájában újabb rohamot indított, augusztus 28-án már Ricardo Moniz is Orosszal tartott, hogy meggyőzzék a hátvédet. Az erőfeszítést siker koronázta, Mateos szóban elkötelezte magát, majd augusztus 31-én az összes fél aláírta a papírokat, így hivatalossá vált az átigazolás.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik