FTC: Adams ügynöke megvédte a Fradit a trinidadi legenda kritikájától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 22:36
Dion Sosa, a szívrohama és amputációja után súlyos, életveszélyes állapotban kórházban kezelt Akeem Adams ügynöke védelmébe vette a Ferencvárost, miután a Trinidad és Tobagó-i válogatott gólrekorder, Stern John kritizálta a magyar klubot.

Stern John a CNC3 televíziónak nyilatkozva felvetette: Adams szívrohama után a játékos munkaadójának, a Ferencvárosnak kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia. John feltette a kérdést: hogyan mehetett át Adams az orvosi teszteken?

Dion Sosa élesen kikelt válaszában, megvédve a magyar klubot.

„Irracionális állításai voltak. Azt próbálta meg bemagyarázni, hogy a szakemberek láttak valamit, de behunyták a szemüket. Nem ez történt. A válogatott orvosa, Dr. Terence Babwah is megerősítette: Akeem szabályszerűen átesett az összes, FIFA által megkövetelt vizsgálaton, és korábban két ifjúsági világeseményen sem találtak nála semmi problémát a tesztelés során.”

Adams korábbi klubjának, a Central FC-nek igazgatója, Kevin Harrison nyugalomra intette a feleket.

„A klub érdeke, hogy tisztázza az újonnan érkező játékosokban rejlő orvosi kockázatot, hisz ők a tulajdonképpeni befektetők. Ennek ellenére vannak olyan betegségek, amelyeket nem mutatnak ki a tesztek. De jelenleg nem egymásra kellene mutogatnunk és felelőseket keresnünk. Akeem Adams felépülésére kell figyelnünk, és minden támogatást megadnunk neki és a családjának” – mondta.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
17 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik