Ligakupa: Csukics hogy maradhat a pályán? Nézzék meg a játékosaim lábát!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 19:20
null
Pintér Attila élesen bírálta Vladan Csukicsot (Fotó: Pozsonyi Zita)
Miután a Ferencváros hátrányból 2–1-re legyőzte a Győri ETO-t a labdarúgó Ligakupában, Pintér Attila, a győriek vezetőedzője élesen kritizálta a ferencvárosi Vladan Csukicsot, aki véleménye szerint inkább hasonlít gladiátorra, mint labdarúgóra.

 

„Azt gondolom, nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség. Meg tudtuk szerezni a vezetést, voltak még lehetőségeink, de nem sikerült gólt rúgnunk. Volt néhány hibánk, amit nem is értek igazán, az ellenfél pedig ezt kihasználta. Itt is, ott is voltak helyzetek. Azt megkérdezném, hogy Csukics hogy tud meccsek óta pályán maradni? Ez nem labdarúgás, amit az úriember csinál, ez egy gladiátor. Vannak a labdarúgásnak törvényei. Meg kell nézni, hogy néz ki egy-két játékosom lába. Így nem lehet futballozni, ahogy ez az ember, és még pályán is tud maradni..." – vélekedett Pintér Attila, az ETO vezetőedzője a Sport Tv-nek.

„Megint buta hibából szerzett vezetést az ellenfél, Somáliának kellett volna követnie emberét, a védőink meg kicsit elaludtak. Jennernek volt lehetősége megszerezni a harmadik gólunkat, Diallónak szerencsére jó napja volt. Diallo, Holman és Böde közül kellett eddig választani, Leonardo visszatérésével viszont luxusproblémánk van a kezdőcsapat összetételét illetően" – összegzett Ricardo Moniz, az FTC szakvezetője, aki nem kívánt reagálni Pintér Attila Vladan Csukicsot érintő kritikájára.

A Győrnél egyébként áll a bál a szurkolók miatt. A Sopron elleni 1–1 során Tarsoly Csaba, az ETO elnöke és Pintér Attila a biztonsági személyzet kíséretében kérdőre vonta a csapatot kritizáló nézőket. A taccs.hu a Kisalföldre hivatkozva azt írja, Tarsoly hajlandó visszafizetni a méltatlankodók bérletének árát, csak ne látogassanak ki az ETO meccseire. Sőt! Az elnök azt kérte a biztonsági szolgálattól, hogy vezessék ki azokat a szurkolókat, akik bírálják a csapatot. Ennek a kérésnek a cég nem akart eleget tenni, így nem vállalta tovább az ETO hazai meccseinek a biztosítását.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
23 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05
Ezek is érdekelhetik