DVSC: a válogatott kapus Kecskemétre igazol - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.19. 14:44
null
Vukasin Polekszics Kecskemétre kerül kölcsönbe
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Vukasin Polekszics a KTE-Phoenix Mecanónál folytatja a pályafutását. A montenegrói válogatott kapus a szezon végéig kölcsönbe kerül a kecskemétiekhez.

 

 

„Vukasin Polekszics hat évvel ezelőtt igazolt Debrecenbe. Az elmúlt két idényben kevés szerephez jutott Nenad Novakovics és Verpecz István mellett, ezért a több játéklehetőség reményében váltani szeretett volna” – olvasható a dvsc.hu-n megjelent közleményben.

Polekszics január 1-től fél évre kölcsönbe kerül a bajnoki rivális Kecskeméthez, ám a debreceniek tájékoztatása szerint az is elképzelhető, hogy hosszabb távon a KTE futballistája lesz.

A 31 éves montenegrói eddig 84 tétmérkőzésen szerepelt a DVSC első csapatában, Nenad Novakovics és Verpecz István mellett azonban az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapott, harmadik számú kapussá vált.

Polekszics a 2013–2014-es idényben mindössze egy Magyar Kupa-meccsen (a Dunaújváros ellen) léphetett pályára a DVSC-ben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC-Teva – kölcsönben)
Távozott/távozhat: –
Kiszemeltek: –
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (kölcsönből vissza,?)
Távozott/távozhat: Vukasin Polekszics (montenegrói, Kecskeméti TE – kölcsönbe)
Kiszemeltek: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33