DVSC: négy évre szerződtették a szlovén válogatott játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.25. 22:27
null
A középpályássor bármely pontján bevethető Rene Mihelic erőssége lehet a Lokinak (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a Lokiba szerződik a háromszoros szlovén A-válogatott Rene Mihelic.

A támadó középpályás a Maribor csapatában nevelkedett, innen is került be a korosztályos, majd a felnőttválogatottba – húszéves kora előtt debütált a nemzeti csapatban –, hogy aztán a csapatkapitányi tisztséget is viselje. Három évig a portugál Nacionalban szerepelt, majd megjárta a bolgár Levszki Szófiát és a szlovén Zavrcot.

Mihelic próbajátékán meggyőzte teljesítményével a debreceni szakmai stábot, így a Loki vezetősége négyéves szerződést kötött vele.

A DVSC szombaton már korábban bejelentette, hogy kiszemeltjei közül szerződteti Kovács Ádámot is. A 22 éves támadó a belga Oud-Heverlee Leuvenben nevelkedett, majd a Bp. Honvéd második csapatában, a Nyíregyházában és a Vasasban is szerepelt. Kovács Ádám a téli felkészülésre csatlakozott a debreceniekhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Kovács Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus), Rene Mihelic (szlovén, Zavrc – Szlovénia), Pölöskey Péter (Pécsi MFC – kölcsönből vissza ?)
Távozott/távozhat: Slimane Bouadla (francia, ?), Vukasin Polekszics (montenegrói, Kecskeméti TE – kölcsönbe), Rezes László (Nyíregyháza Spartacus), Alekszandar Trninics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Tisza Tibor (Diósgyőri VTK)
Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik