Haladás: a fiatal kapus a nyári visszatérésben gondolkodik

2014.01.27. 09:12
Novemberben súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett Mursits Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás kapusa. A 22 éves játékos reményei szerint a nyári alapozásra már teljesen rendbe jön a térde.

„December 19-én másfél órás műtéten estem át, amely során új keresztszalagot ültettek a térdembe és a porcomat is rendbe tették – idézi a haladas.hu Mursits Rolandot. – Az ezt követő egy-két hét lelkileg nagyon nehéz volt, pláne, hogy három hétig csak mankóval járhattam. De úgy voltam vele, ami nem öl meg, az megerősít. Szerencsére két hete elkezdhettem a rehabilitációt, ami gyógytornából, kerékpározásból és pilates áll. Zsúfolt a napom, de nem bánom, végre valahára mozoghatok. Két-három hét múlva lépcsőzhetek, először súly nélkül, majd súllyal. Március végén megyek kontrollra, ha minden rendben lesz, azt követően kezdhetek el óvatosan futni. Az orvos szerint százszázalékosan rendbe jön a térdem, így remélem, hogy a nyári felkészülést már a többiekkel együtt kezdhetem el. Nem zavar, hogy Gyűrű László személyében még egy kapust igazoltunk, így azon sem gondolkodok, hányadik vagyok a rangsorban. Örülök, hogy még egy fiatal portás érkezett, biztos vagyok benne, sokat tanulhatunk egymástól. Jelen pillanatban amúgy is a teljes gyógyulásomra koncentrálok, most ez a legfontosabb.” Mursits Rolandot. – Az ezt követő egy-két hét lelkileg nagyon nehéz volt, pláne, hogy három hétig csak mankóval járhattam. De úgy voltam vele, ami nem öl meg, az megerősít. Szerencsére két hete elkezdhettem a rehabilitációt, ami gyógytornából, kerékpározásból és pilates áll. Zsúfolt a napom, de nem bánom, végre valahára mozoghatok. Két-három hét múlva lépcsőzhetek, először súly nélkül, majd súllyal. Március végén megyek kontrollra, ha minden rendben lesz, azt követően kezdhetek el óvatosan futni. Az orvos szerint százszázalékosan rendbe jön a térdem, így remélem, hogy a nyári felkészülést már a többiekkel együtt kezdhetem el. Nem zavar, hogy Gyűrű László személyében még egy kapust igazoltunk, így azon sem gondolkodok, hányadik vagyok a rangsorban. Örülök, hogy még egy fiatal portás érkezett, biztos vagyok benne, sokat tanulhatunk egymástól. Jelen pillanatban amúgy is a teljes gyógyulásomra koncentrálok, most ez a legfontosabb.”

 

Legfrissebb hírek

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05

Megkezdte a felkészülést a vb-re a női hokiválogatott

Jégkorong
2026.03.30. 16:55

Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő

Foci vb 2026
2026.03.30. 15:07

Rosszul lett edzés előtt, megint kórházba szállították a románok kapitányát

Minden más foci
2026.03.29. 15:00

Olvasóinknál Tóth Balázs lett a mieink legjobbja Szlovénia ellen

Magyar válogatott
2026.03.29. 13:35
Ezek is érdekelhetik