DVTK: Paulo Sousa csapata szerződtetheti Kádárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 09:37
null
Kádár Tamás (jobbra) könnyen lehet nem sokáig készül Belekben a válogatottal. (NS-archív)
Kádár Tamást, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK válogatott védőjét az izraeli első osztályú Maccabi Tel-Aviv szeretné szerződtetni.

 

Információink szerint a Maccabi – amelynek edzője a Videotont is irányító Paulo Sousa – előre haladott tárgyalásokat folytat Kádár Tamás szerződtetéséről.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a 23 éves válogatott védő iránt olyan országból kaptak megkeresést, melyben nem zárul január 31-én az átigazolási időszak, így a DVTK-nak van ideje átgondolni az üzletet. Izrael megfelel ennek a kritériumnak.

Az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv második lett az Eintracht Frankfurt mögött az Európa Liga F-csoportjában, így kivívta a szereplés jogát a kieséses szakaszban.

Kádár korábban belekóstolt már a légiós életbe, többek között szerepelt az angol Newcastle és a holland Roda csapatában is. Utóbbihoz többször is visszatért a Diósgyőrtől, amelynél most alapembernek számít. Az ősszel 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, ezeken egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel)
Távozott/távozhat: Kádár Tamás (Maccabi Tel-Aviv – Izrael ?), Michal Hanek (szlovák), Menyhért Ádám (Mezőkövesd ?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Kiszemelt: Bori Gábor (Paksi FC), Boskó Arnold (próbajáték) José Furtado (portugál-zöld-foki-szigeteki, Poli Timisoara – Románia), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC),Németh Márió (Haladás), Tamási Zsolt (próbajáték, Ascoli, legutóbb Gubbio kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik