Felkészülés: az MTK 0-0-s meccsel modellezett

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 15:32
Az MTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszott Besztercebányán a Dukla Banská Bystricával.

„Mindkét csapatnak adódott lehetősége, ezek azonban kimaradtak – nyilatkozta az MTK-t irányító Garami József a kék-fehér klub honlapjának. – A kapusoknak is voltak bravúrjai, de nem csak rajtuk múlt, hogy nem született gól. A hajrában némi erőfölénybe kerültünk, azonban ezt nem sikerült gólra váltanunk. Úgy gondolom, hogy ezzel együtt a mérkőzés megfelelt a felkészülésünknek, az első fordulóban idegenbe megyünk, így ezen a héten már ezt tudtuk modellezni. Kiváló körülmények között játszhattunk a Besztercebánya stadionjában.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dukla Banská Bystrica (szlovák)–MTK 0–0

Besztercebánya.
MTK: Hegedüs – Nagy T., Kálnoki Kis, Rodenbücher, Hajdú (Poór, a szünetben.) – Vass Á. (Batik, 65.), Pölöskei (Vukmir, a szünetben), Kanta – Bese (Csiki, a szünetben), Torghelle (Eppel, 65.), Horváth Zs. (Vass P., 65.)

Az Újpest szombat délelőtt két, egyenként 45 perces összecsapást játszott. Az UTE U21-es csapata ellen 3–0-ra, a Jászapáti ellen 1–0-ra nyertek a lila-fehérek NB I-es csapata, amelyből azok a játékosok kaptak szerepet, akik eddig kevesebbet játszottak vagy az elmúlt időszakban külön edzettek.

„Rendben volt a mai kilencven perc, azt játszották a játékosok, amire számítottam – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője az ujpestfc.hu-nak. – Jó teljesítményt nyújtottak azok, akik ma pályán voltak, persze ezt el is vártam, hiszen ők is jó labdarúgók. Mindenki odatette magát, szép gólokat rúgtunk, de azért ezt helyén kell kezelni, hiszen ezúttal nem annyira erős ellenfelekkel játszottunk, mint eddig. Ezzel együtt is azt mondom, hogy elérték a céljukat a mai meccsek. A próbajátékon lévő Mputu lőtt két gólt és láthattunk tőle pár jó megmozdulást, de még idő kell ahhoz, hogy eldöntsük, hogy elég jó-e ahhoz, hogy Újpesten játsszon.”

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik