NS: Élvonalbeli körkép; Kis siker, nagy egó; Miklós Editet bajnokként fogadták - kedd

Vágólapra másolva!
2014.02.24. 23:37
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Már csak néhány nap, és újra NB I-es mérkőzéseket játszanak az élvonalbeli csapatok. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a legfrissebb információkat. Kiderül, hogy áll Laczkó Zsolt és a Ferencváros „házasságának” ügye, Újpesten hogy áll a konkurenciakérdés, melyik futballistából lesz Pakson főszurkoló, megtalálták-e az orvosok az MTK futballistájának baját, s a Honvéd melyik légiósa szeretne magyar állampolgár lenni. De ez még semmi, természetesen a tizenhat NB I-es csapat mindegyike tartogat érdekességet a keddi Nemzeti Sportban!

• Juhász Roland üzenete azoknak, akik örömtáncot lejtettek, hogy a magyarokkal kerültek egy csoportba az Eb-selejtezőn: Pórul jár, aki lenéz bennünket!

• Kis siker, nagy egó: a hétvégén megnyert bajnoki után már BL-sikerről beszélnek a Manchester Unitednél

• A portugál edző reméli, a tavasz utolsó nagy ütését a múltkori pálinka vitte be

• Családapaként kenyérre lehet kenni, ám ha kilép a zöld gyepre, valósággal megőrül.

• Gyerekként gombóccá gyúrt újságpapírral játszott, a Liverpool 26.5 millió euróért szerződtette. Luis Suárez-portré

• Miklós Editet bajnokként fogadták Budapesten – hazaérkezett Szocsiból a magyar csapat

• Legek, színek, pillanatok – szubjektív összeállításunk a XXII. téli olimpiáról

Még számos érdekesség a Nemzeti Sport keddi számában!

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
23 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik