Mezőkövesd: Fejben nagyon sokat készülünk - Véber

2014.03.27. 21:02
Tavasszal az NB I-ben még nyeretlen – három vereség és egy döntetlen – Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapata pénteken a tabella negyedik helyén álló a Bp. Honvédot fogadja. A véleményét minden körülmények között bátran vállaló mezőkövesdi vezetőedző, Véber György nyomatékosan felhívta játékosai figyelmét a héten: fejben nagyon sokat kell készülniük a számukra oly' fontos találkozóra.

„Nem vagyok babonás, amikor a csapatomról van szó, de azt kell mondjam, hogy a Honvéd ősszel is nagyon jó formában volt, amikor Kispestre látogattunk – nyilatkozta Véber György a mezőkövesdiek honlapján. – Akkor egy nagyon fegyelmezett, taktikus játékkal győzni tudtunk. A Honvéd ismét nagyon jó formában, mi pedig hiába szenvedtünk vereséget múlt héten, de ettől függetlenül az a célunk, hogy a történelem megismételje önmagát. Ebben nyilván csak akkor bízhatunk, ha teszünk is érte, mi pedig egész héten annak jegyében dolgozunk, hogy megszerezzük a tavaszi szezon első győzelmét. Minden edzés előtt, közben és után érzékeltetem a játékosokkal, hogy milyen helyzetben vagyunk, illetve a felkészülés minden pozitívumát és negatívumát elmondom nekik. Hétfő óta kérem a játékosokat, hogy fejben nagyon sokat készüljenek, és játsszák el magukban, hogy mi történhet a mérkőzésen. Nem tervezek nagy variálást a szerkezeten, mert megadom a lehetőséget a játékosoknak a bizonyításra. A csapaton belül az egyén felelőssége a legfontosabb és ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor bárki ellen tudunk pontot és pontokat begyűjteni. A jelenlegi helyzetünkben pedig nincs mese, meg KELL nyernünk a Honvéd elleni meccset.”Véber György a mezőkövesdiek honlapján. – Akkor egy nagyon fegyelmezett, taktikus játékkal győzni tudtunk. A Honvéd ismét nagyon jó formában, mi pedig hiába szenvedtünk vereséget múlt héten, de ettől függetlenül az a célunk, hogy a történelem megismételje önmagát. Ebben nyilván csak akkor bízhatunk, ha teszünk is érte, mi pedig egész héten annak jegyében dolgozunk, hogy megszerezzük a tavaszi szezon első győzelmét. Minden edzés előtt, közben és után érzékeltetem a játékosokkal, hogy milyen helyzetben vagyunk, illetve a felkészülés minden pozitívumát és negatívumát elmondom nekik. Hétfő óta kérem a játékosokat, hogy fejben nagyon sokat készüljenek, és játsszák el magukban, hogy mi történhet a mérkőzésen. Nem tervezek nagy variálást a szerkezeten, mert megadom a lehetőséget a játékosoknak a bizonyításra. A csapaton belül az egyén felelőssége a legfontosabb és ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor bárki ellen tudunk pontot és pontokat begyűjteni. A jelenlegi helyzetünkben pedig nincs mese, meg KELL nyernünk a Honvéd elleni meccset.”

Legfrissebb hírek

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07

Megvan Csertői Aurél utódja az NB II-es Mezőkövesdnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.18. 05:52

23 gólos gólkirályt igazolhat a Mezőkövesd – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 14:49

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 11:01

A Mezőkövesd nem hosszabbít Csertői Auréllal – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.30. 17:22

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NB II: Mezőkövesden a helyzet változatlan – vezetőedzői fronton

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 17:18
Ezek is érdekelhetik