MK: Lőrincz szerint a pécsiek felfogása nem volt rendben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.12. 20:25
A PMFC–Újpest (1–3) Magyar Kupa negyeddöntő első felvonását követően a hazaiak vezetőedzője, Lőrincz Emil, a három gólt szerző Dusan Vasziljevics és az újpesti szakvezető, Nebojsa Vignjevics értékelt a Sport Tv-nek.

„Ma nem voltunk jó állapotban. A játékosok felfogása nem volt rendben. Nem jött össze semmi sem. Kaptunk három pontrúgásgólt, ezenkívül nem volt helyzetük, de jó nagy vereség lett a vége. Van ilyen. Nem gondolta senki, hogy egész évben azt a teljesítményt fogjuk nyújtani, amit az elmúlt két hétben" – nyilatkozta az Újpest elleni, hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereség után a PMFC vezetőedzője, Lőrincz Emil.Lőrincz Emil.

„Jobban kellett volna figyelni hátul, de egyik játékosunk sem volt jó állapotban. jön az MTK vasárnap, remélem, hogy ismét a régi arcát mutatja a csapat" – tette hozzá a szakember.

„Nagyon fontos volt ez a meccs, mert a bajnokságban nem nagyon megy nekünk. Ezért a kupában akarunk legalább a döntőbe jutni. Hála Istennek, sikerült három gólt rúgni, és ez sokat jelent majd a továbbjutás szempontjából" – fogalmazott a lefújást követően a három gólt szerző újpesti középpályás, Dusan Vasziljevics.

„Nagyon jó meccset játszottunk, nagyszerű teljesítménnyel. Nehéz pillanatban sikerült fontos győzelmet aratnunk. Egyre jobbak és jobbak lettünk, az első gól után felszabadultabban játszottunk, amiért jár a gratuláció a játékosaimnak, jó Pécset sikerült legyőznünk" – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics, hozzátéve: pozitív meglepetés volt számára, hogy a legutóbbi két vereség után is nagy számban kísérték el csapatát az újpesti szurkolók Pécsre, és hálás nekik a biztatásért.

Legfrissebb hírek

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 17:50

MAGYAR KUPA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 08:40

Tischler Patrik: Az Újpest mindig a szívem csücske marad

Labdarúgó NB I
2026.08.26. 08:22

Mol Magyar Kupa: az FTC Debrecenbe utazik; az ETO, az MTK és a Paks NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 20:32

Magyar Kupa: a Sopron és a Mezőörs nyolc, a Dorog hét góllal ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.23. 19:17

A Haladás kiejtette a Veszprémet a Magyar Kupából, kiesett a Siófok és a hét gólt kapó III. Kerület is

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:37

A Békéscsaba és az SBTC kiesett a Magyar Kupából; továbbment a Kaposvár, a PMFC és a Szolnok

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:20

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40