MLSZ: 33 edző vehette át friss diplomáját Telkiben

2014.03.24. 17:26
Hétfőn délelőtt ünnepélyes diplomaátadót tartottak az MLSZ telki edzőképző központjában: 22 szakember Elite Youth A licencet vehetett át, 11 fiatal edző pedig A licencet kapott – írja az mlsz.hu.

Mindkét tanfolyam hallgatói úttörőnek mondhatják magukat, hiszen az MLSZ Edzőképző Központja első alkalommal osztotta ki az UEFA legújabb, utánpótlásképzésre specializálódó vezető szakembereknek létrehozott Elite Youth A diplomáját, és ugyancsak az európai szövetség új programjaként indult el tavaly a korábbi válogatott labdarúgók számára meghirdetett UEFA B+A licences képzés, melyen 11 volt és jelenlegi labdarúgó vett részt.

Az átadó előtt Szalai László, az Edzőképző Központ igazgatója és Berzi Sándor MLSZ-alelnök köszöntötte a megjelent edzőket. Szalai László kiemelte: az Elite Youth A diplomával rendelkező szakemberekre komoly szerep hárul a jövőben, hiszen több éves tudásukat, tapasztalatukat, valamint a tanfolyamon megszerzett ismereteket felhasználva a következő generációk képzése múlik a munkájukon.

A fiatalabb, A-licencet szerző szakemberekhez szólva Szalai László úgy fogalmazott: rögös úton indultak el ezzel a tanfolyammal, van már egy alaptudásuk az edzői szakmáról, de rengeteg tapasztalatra lesz szükségük ahhoz, hogy a kispadon is hasonlóan sikeresek legyenek, mint labdarúgóként. Egy A-diplomával még senki sem mondhatja magát kész edzőnek, de néhány év alatt el lehet jutni arra a szintre, amit kitűztek maguk elé.

UEFA Elite Youth A diplomások
Borbély Péter
Botos Antal
Hegedűs Gábor
Herczeg András
Keller József
Korolovszky György
Liszkai Dezső
Mészöly Géza
Mink Olivér
Nagy Mihály
Orlovics Viktor
Osztermajer Gábor
Pisont István
Simon Attila
Szabó György
Szalai László
Szepessy László
ifj. Tajti József
Tamási Zsolt
Török László
Tuboly Frigyes
Vojtekovszkí Csaba

UEFA „A" diplomások
Fehér Csaba
Hajnal Tamás
Király Gábor
Kovács Zoltán
Lendvai Miklós
Limperger Zsolt
Lisztes Krisztián
Lőw Zsolt
Szabics Imre
Szélesi Zoltán
Tököli Attila

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56