NB I: A második gól 3 méteres lesről született - Szivics

2014.03.23. 18:51
Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője nem volt elégedett a játékosaival az Újpest ellen 2–0-ra elveszített bajnoki után, és úgy véli, a lila-fehérek második gólja 3 méteres lesről született.

„Sok negatív dolog történt, ami befolyással volt az eredményre, de ezt a klubon belül kell megoldanunk valahogy. Sokat volt nálunk a labda, ám a kapura nem tudtunk veszélyesek lenni. Nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A második gól háromméteres lesről született. Mindent egybevetve gratulálok az Újpestnek, és további sok sikert kívánok" – mondta Tomiszlav Szivics az M1 kamerája előtt.Tomiszlav Szivics az M1 kamerája előtt.

„Nem lepett meg az Újpest játéka. A szurkolóinkat meg kell becsülnünk, most is támogattak minket, de sajnos nem tudtuk azt nyújtani nekik, amit megérdemelnek. Futács Márkó kilencvenedik percben kapott piros lapja olyan, mint Kádár Tamás korábbi kiállítása. Ez a fegyelem és a csapat tiszteletének kérdése. Ezt a helyzetet kezelni kell, de erről nem itt fogok beszélni."

„A játékosaim minden meccsen úgy futballoznak, mintha az utolsó lenne. Nagyon jó, szervezett csapat ellen játszottunk, de úgy gondolom, hogy megérdemeltük a diadalt. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást. A gyorsan szerzett két gól nagy előnyt jelentett, és számítottunk rá, hogy a szünet után a Diósgyőr nagy rohamokat indít, a végén azonban nekünk is voltak még helyzeteink. Szerintem megérdemelten nyertünk, az ellenfélnek sok sikert kívánok a folytatásra" – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
14 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44